Végre – sóhajthatnék fel. Végre egy miniszterelnök, akivel meg lehetne vitatni az „új magyar külpolitikai stratégiát”. A kormányfő ezt a Magyar Tudományos Akadémián tartott beszédében tárta (volna) a nyilvánosság elé, ha bele nem ütközik a média teljes hallgatásába. Érthetetlen, de beleütközött, noha arról is szólt, hogy napirenden van e stratégia „átfogó felülvizsgálata és újrafogalmazása”. Ennek önmagában is hírértéke van. Mégis, az új stratégia kereteit felvázoló gondolatsor csak a világhálón, a www.miniszterelnok.hu oldalon – a Beszédek menüpont alatt, A reformpolitika a lemaradás egyetlen hatékony ellenszere címmel – olvasható.
Ennyit a (színvonalas szellemi teljesítményt egyébként megillető) pr tevékenységből, amely különben sem a kommentátor feladata lenne. Inkább a részletek felé fordulok, hogy bemutassam az ott rejtőzködő ördögöt, amelynek kiűzése az új külpolitikai tanácsadók csapatának feladata. Azt, hogy ez a feladat milyen verejtékesnek ígérkezik, igyekszem néhány kiválasztott, a magyar érdekeket leginkább érintő probléma rövid felvetésével érzékeltetni.
Gömöri Endre, újságíró
NYUGAT-BALKÁN. Egyet lehet érteni a kormányfő véleményével: „Ez a térség a magyar külkapcsolatok (…) és egész Európa biztonsága és prosperitása szempontjából stratégiai jelentőségű.” A cél tehát: minél gyorsabban be az Európai Unióba. Ezen belül Gyurcsány – és ez már eltérés a klisétől – azt mondja, hogy Szerbia és az EU közeledésének döntő szerepe van. Remélem, igazam van, ha ebből az utalásból kihallani vélem azt a szándékot, hogy helyre kell állítani az egyensúlyt: a jó horvát kapcsolatok sérelme nélkül több energiát fordítani a szerb relációra.
A Nyugat-Balkánnal – és más régiókkal is – az a baj, hogy a konkrét események „a terepen” olyan képtelen helyzetet (és pszichológiai légkört) teremtenek, amely rövid vagy akár középtávon lehetetlenné teszi a mégoly helyes és nagyvonalú stratégiai elképzelések megvalósítását. Tipikus példája ennek a csapdahelyzetnek Koszovó. A Gyurcsány-tézisek szerint „Magyarország abban bízik”, hogy az ENSZ BT által jóváhagyott megoldás Koszovó lakosai kezébe teszi le sorsuk irányítását; „az Ahtisaari-terv ehhez jó kiindulópontot jelent”.
Jól mutatja a kormányfő ösztönös és helyes reflexeit, hogy az Ahtisaari-javaslatot „kiindulópontnak” minősíti. Ez azonban nem változtat az alábbi ellentmondásokon: 1. Koszovó a nemzetközi jog szerint Szerbia része, noha lakóinak kilenctizede albán. Minden törekvés, amely „lakosai kezébe” adná a tartományt, elszakítaná Koszovót Szerbiától. Ilyen alapon aligha valósítható meg a tézisekből kiérezhető helyes törekvés a szerb kapcsolat „egyenjogúsítására”. 2. Egy ilyen döntés azt jelenti, hogy az etnikai tények felülírják a nemzetközi jogot. Ha ezt a régióban bármely etnikum precedensnek véli, az új feszültségeket gerjeszt. 3. Ha Koszovó leszakad, a vajdasági magyarság lesz a legnagyobb kisebbség a frusztrált és radikalizálódó Szerbiában.
OROSZORSZÁG. Moszkva Európa-politikájának egyik legaktívabb terepe éppen a Balkán-félsziget. A történelmi, etnikai és vallási okokból régóta folytatott, hagyományosan Szerbiát támogató orosz különjátszma (Figyelő, 2007/11. szám) váratlan és tanulságos „poént” produkált. Eddig Moszkva magatartása azt valószínűsítette, hogy a Biztonsági Tanácsban megvétózza az Ahtisaari-tervet. Ez nyílt konfrontációt teremtett volna Washingtonnal és az EU-tagállamokkal, amit a Kreml el akart kerülni. Az eredmény: vasárnap az oroszok hivatalosan javasolták Ahtisaari leváltását, és új ENSZ-megbízott vezetésével a tárgyalások folytatását.
Bármi lesz e fordulat következménye, a Gyurcsány-tézisek szempontjából több következtetés is adódik. 1. A tézisek érthető mértéktartással közelítik meg az „orosz kérdést”, amikor az új, lényegében a földgázexport mamut-jövedelmeire épülő politikai dinamizmust nem fenyegetésként értékeli, hanem úgy, mint ami „Oroszország számára esély, a mi számunkra pedig kihívás”. 2. Az Ahtisaari-fordulat arra int, hogy a tézisekben nem említett erős hatalmi koncentráció lehetővé teszi az orosz politika gyors irányváltását, amely a partnereket zavarba hozza. Ezt a „zavaró potenciált” a Kreml globális méretekben kihasználja. 3. A tézisek méltán foglalkoznak kiemelten az energia-problematikával, megemlítve a függés kölcsönösségét. A valóban létező kölcsönösség azonban nem azonos súlyú. Ezért nehezen értelmezhetők az EU „közös energiapolitikájának”reális esélyei. A függés aszimmetrikus volta inkább az EU országai közötti versengést szítja fel, minél előnyösebb feltételek kicsikarására. Ezt ismerik fel a tézisek, amikor pragmatikus józansággal az „önálló orosz-magyar energiakapcsolatokat” említik, mint egyetlen lehetőséget a közös EU-energiapolitika jövőbeni megszületéséig.
Személyes véleményem szerint ez a stratégiai tézisek leginkább vitatható része. Ugyanakkor itt találhatók a legkategorikusabb megállapítások. Például: „A magyar kormánykoalíció (…) a szélesebben és mélyebben integrált” Európát támogatja. A tények azt mutatják, hogy ez két egymást kizáró fogalom. Továbbá: az EU már az eddigi kiterjesztésekkel a szélesítés verzióját választotta.
