Belföld

Húskereskedőket kapcsolt le a NAV

Húsnagykereskedőkre csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a cégek képviselőit meghallgatásra vitték, az árusításra szolgáló helyeket bezárták.

Több húsnagykereskedő cégre lecsapott a NAV kedden reggel Budapesten egy IX. kerületi telephelyen; az adóhatóság piaci források szerint nagy létszámú csapattal szállt ki a helyszínre – tudta meg a hvg.hu

Az akció legalább öt húsos céget érintett. A vállalkozások a fővárosi húsforgalom jelentős részét képviselik, tavaly összesen több mint 10 milliárd forintos árbevételt értek el. Az elmúlt években is többmilliárdos forgalmat bonyolítottak, adóhatósági végrehajtást viszont csak elvétve talált a lap az adataik között.

A cikk szerint a IX. kerületi telephelyről látták el a főváros kiskereskedelmi húsforgalmának nagy részét (a nagyáruházakon kívül), valamint az éttermeket és a közétkeztetéssel foglalkozó cégeket. “A fővárosi beszerzők most kapkodják a fejüket, mert nehezen jutnak hozzá a szükséges áruhoz” – írja a hvg.hu.

Egy piaci forrás a lapnak azt állította, a cégek egy osztrák vágóhídtól vásárolták a húst, tudomása szerint feketén, vagyis a piaci találgatások szerint áfacsalt termékről lehet szó.

A NAV Bűnügyi Sajtóirodája megerősítette a hírportálnak, hogy vizsgálódott a telephelyen, további részleteket későbbre ígértek.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik