Az Airbus a végső felmondást hivatalosan, a két cég között február 22-én született megállapodásban megszabott legkorábbi időpontban fogja megkapni. A megállapodás szerint a meghatározott időponttól a szerződő felek bármelyike felmondhatja a szerződést – áll a UPS közleményében.
Az egyeztetés alkalmával a felek újra módosították a UPS számára gyártott első A380 jumbo teherszállító repülőgép előütemezett szállítási dátumát. Az újabb időpont 2010-ről 2012-re módosult, míg az eredeti tervek szerint az első gépet már 2009-ben átvehette volna a UPS.
Eredetileg a UPS úgy tervezte, hogy belső vizsgálat útján dönt arról, hogy a vállalat várhat-e 2012-ig a repülőgépekre, de azóta nyilvánosságra került az az új információ, mely szerint az Airbus az A380 teherszállítói verzióján dolgozó munkatársait átcsoportosítja az utasszállító programhoz.
„Korábbi egyeztetéseink alapján úgy éreztük, hogy 2012 az Airbus számára is teljesíthető és számunkra is elfogadható szállítási időpont lehet,” mondta David Abney, a UPS operatív igazgatója és a UPS Airline elnöke. „Mostanra azonban már nem érezzük biztosnak, hogy az Airbus tartani tudná akár ezt az időpontot.”
