Szász Dániel, a társaság pénzügyi vezérigazgató-helyettese pénteken Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: az eredmények hátterében elsősorban a szélessávú termékek dinamikus terjedése, a kiemelkedő médiaértékesítés, a kiadási oldalon pedig a szigorú költséggazdálkodás áll. Hozzátette: a nyereség azért csökkent, mert az IPTV tavalyi elindításához jelentős, 1 milliárd forint feletti beruházást hajtottak végre.
Szász Dániel elmondta azt is, hogy az elmúlt évben 21,8 százalékos bevételnövekedés mellett a cég költségei 27,7 százalékkal emelkedtek. A költségek növekedése 2005-ben még 42,2 százalékos volt. A vállalat szélessávú piaci részesedése jelenleg 42 százalék körüli, s ezzel őrzi vezető pozícióját a magyar internetpiacon.
A szakember közölte: a vállalat kamat-, adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) tavaly 3,415 milliárd forintra nőtt a 2005. évi 3,18 milliárd forintról. Tavaly a bővülő piacon a vállalat internet-előfizetőinek száma 30 százalékkal 427 ezer főre nőtt, közülük 336 ezren szélessávon éri el a világhálót. A szélessávú előfizetők száma a 2005. évi 219 ezerről tavaly 54 százalékkal nőtt.
Az idei növekedési tervekről elhangzott: a társaság konkrét számokat nem közöl, de azt reméli, hogy a tavalyi dinamika folytatódik, s tovább nő a szélessávú kapcsolatok száma.
A T-Online ebben az évben alapvetően arra törekszik, hogy minél több, például hang- és televíziós szolgáltatást nyújtson internetes alapon, s ezáltal minél több háztartás digitális otthonná váljon. Emellett nyit a mobilkommunikáció felé, s például a közösségi oldal, az iWiW üzenetei megjelennek a mobiltelefonokon.
