Belföld

A Szolidaritást nem űzte el Gyurcsány

kónya péter (kónya péter, )
kónya péter (kónya péter, )

Kónya Péter szerint a Demokratikus Koalícióval való együttműködéskor félre lehet tenni az elmúlt időszak sérelmeit.

A Szolidaritás bennmarad az Együtt-PM szövetségben azután is, hogy megkezdődnek a tárgyalások egy közös ellenzéki lista kialakításáról – jelentette ki Kónya Péter pénteken az ATV Start című műsorában. Az Együtt-PM társelnöke szerint a tárgyalásokon nem megkerülhető kérdés, hogy Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a harmadik helyet kapja-e a közös listán.

Változott a helyzet

A politikus kérdésekre válaszolva elmondta: a pártszövetség létrehozásakor hittek abban, hogy önállóan is megnyerhetik a választásokat, ám a politikai realitás azt mutatja, hogy csak összefogással érhetik el Orbán Viktor leváltását. Ezt a Fidesz által elfogadott választási törvény is kikényszeríti, a két ünnep között pedig számos találkozón elemezték a helyzetet, amelynek során katalizátorként lépett fel a magyar értelmiség egy része is – fogalmazott. Ugyanakkor az Együtt-PM önálló frakciót akar alakítani a következő Országgyűlésben – tette hozzá.

Kónya Péter úgy vélekedett, hogy a DK-val történő együttműködés során félre lehet tenni az elmúlt időszak sérelmeit, hiszen több a közös bennük, mint ami elválasztja őket, és pragmatikus együttműködésre számít a két párt között.

Juhász Péter az Együtt-PM másik társelnöke csütörtökön közleményben erősítette meg, hogy nem szerepel olyan listán, amelyet Mesterházy Attila MSZP-elnök miniszterelnök-jelöltként vezet, vagy amelyen Gyurcsány Ferenc helyet kap. A politikus felajánlotta lemondását az őt delegáló platformnak a Bajnai Gordon vezette szövetség társelnöki posztjáról.

Mint korábban megírtuk, az ellenzék közös listát állít, amelyre a Demokratikus Koalíció is felkerül. Juhász Péter, az Együtt 2014 társelnöke, aki novemberben a Hír TV-nek azt mondta: olyan nem lesz, hogy ők Gyurcsánnyal együtt induljanak a tavaszi országgyűlési választásokon. Bajnai Gordon szerint helyre kell állítani az emberekben a győzelem hitét, ezért állapodtak meg a közös listában, és az MSZP ajánlotta miniszterelnök-jelöltben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik