Gazdaság

Budapesten derül ki, ki lesz a Nabucco hatodik tagja

A Nabucco-vezetékprojektben részes partnereknek kedden Szófiában sikerült megállapodniuk a hatodik szerződő partner kiválasztásában, de a nyertes nevét csak a héten később, a résztvevők budapesti tanácskozásán hozzák nyilvánosságra.

Az öt részes partner, az osztrák OMV, a magyar Mol, a román Transgaz, a bolgár Bulgargaz és a török Botas a német RWE-vel és a Gaz de France-szal tárgyalt a hatodik szerződő céget kiválasztandó, de korábban más cégnevek is felmerültek. A Bulgargaz vezérigazgatója a szófiai tanácskozással kapcsolatban elmondta: “Nagy haladás történt a folyamatban. Eddig nincs jele, hogy bármilyen akadály merülne fel.”

Az előzetes tervek szerint a Nabucco-gázvezeték építése 2008-ban kezdődne, a gázszállítás 2011-ben indulna. A vezeték Irán és Azerbajdzsán területéről szállítana – Törökországon keresztül – földgázt Európának, elsősorban kelet-európai országoknak, köztük Magyarországnak, továbbá Ausztriának is. Lehetséges, hogy türkmén gáz is kerülne a Nabuccóba.

A 4,5 milliárd eurós, 3,3 ezer kilométeres vezetéket megvalósítani hivatott konzorciumban egyenlő részesedésű tag a magyar Mol, a török Botas, a bolgár Bulgargaz, a román Transgaz és az osztrák OMV, a hatodik partner kiválasztását a konzorcium őszre ígérte, és a jelek szerint ennek eleget is tesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik