Belföld

Kiderült, ki bohóckodik Gyurcsány oldalán

plakát (plakát)
plakát (plakát)

Hiába gondolták úgy olvasóink, nem a kormányfő öleli át a Civil Összefogás Fórum bohóckodós plakátján Gyurcsány Ferencet.

A legutóbbi Nagy Plakátháborúban számoltunk be arról a CÖF-plakátról, ahol ott van Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon, Mesterházy Attila, feltűnik Hagyó Miklós is (de ő csak az óriás változatban), no meg egy bohóc, aki átöleli a szomorúan morcos Gyurcsány Ferencet.

Megkérdeztük olvasóinkat, hogy szerintük ki lehet a bohóc. Közel ezerkétszáz szavazattal Orbán Viktor nyert, az összes szavazat 42 százalékát vitte haza. Nem kétharmad, de azért győzelem. A második Fodor Gábor lett, a harmadik pedig Kerényi Imre, de a Rezsidémon is kapott 11 százalékot.

De nem nyertünk. Nem találtuk el, hogy kit festett meg a CÖF Gyurcsány vállára. Azonban Csizmadia László (CÖF-alapító) és Fricz Tamás (a másik alapító) segítettek nekünk.

Ez a plakát volt a sajtótájékoztató apropója
Fotó: Hír24

A bohóc az bohóc, meg tanár

Egy keddi sajtótájékoztatón értelmezte a plakátot Csizmadia, közölte, a plakáton bohóc tanár úr látható álruhás tanítványai, Gyurcsány Ferenc, Mesterházy Attila, Bajnai Gordon és Hagyó Miklós körében. Hogy honnan jön bohóc tanár úr?

„A plakáton lévő bohóc tanár úr mosolyogva üdvözli álruhás társait, akik nap mint nap tőle vesznek leckét, és nagyon jó tanulók, bohóckodásból már kitűnőre vizsgáztak. Ők 2010-ben a választópolgárok által kifüstölt paraziták, élükön a főbohóccal, Gyurcsány Ferenccel” – tette hozzá Csizmadia.

„A kádári kisember gyűlölete”

Fricz Tamás, a CÖF másik alapítója is beszélt a plakátról, szerinte az az üzenet, hogy az „álbaloldali politikusok bohócot csinálnak önmagukból, a politikából, bohóckodnak, és nem veszik komolyan az állampolgárokat.”

De a sajtótájékoztatón szóba került a Nagy Plakátháború első része is, ahol az egyik résztvevő az MSZP Simicskás-Orbános plakátja volt. Erről Fricz elmondta, ezek a plakátok az „egyszerű emberek” rossz oldalára, irigységére és kicsinyességére alapoznak. Ez a filozófia pedig véleménye szerint egyenes folytatása Gyurcsány világképének, melynek lényege az emberi jellem – általában felszínre nem jutó – rossz, kicsinyes, féltékeny, irigy, pitiáner énjének megszólítása.

Az utolsó mondatot pedig szó szerint idézzük az MTI-ből:

„Az MSZP a kádári kisember gyűlöletére, előítéleteire és kisszerűségeire akarja felépíteni választási győzelmét, és ez az a múlt, aminek nem szabad visszatérnie – fogalmazott a politológus.”

Már csak egy kérdés maradt, ismeri Ön bohóc tanár urat?

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik