Belföld

Elbontották a 90 éves trafikot

A nemzeti dohányboltok miatt kellett lehúznia a rolót.

Pénteken elbontották Debrecen legrégibb, 1923. óta folyamatosan üzemelő trafikját – számolt be a Hajdú Online. Mint írják Meszlényiné Tódor Ildikó üzletének a nemzeti dohányboltok miatt kellett lehúznia a rolót. Az asszony negyedszázadon keresztül vitte az apró boltot.

A nemzeti dohányboltokról szóló jogszabályt 2013. szeptember 11-én fogadta el az országgyűlés. A Lázár János által benyújtott törvény körülbelül 35 ezer dohányárusító helyet érintett, és 5-7 ezer árusító helyre szorította le a dohánytermékek árusítását – emlékeztet az Index.

Eddig nem bizonyultak bombaüzletnek a nemzeti dohányboltok, egy, a kormány számára készült jelentés elismerte, hogy a trafikok jelentős része működési nehézségekkel küzd – írta a Népszabadság. A lap piaci forrásokból úgy tudja, háromból két trafik eleve veszteséges.

Gyulay Zsolt, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezérigazgatója december elején azt nyilatkozta, hogy a nemzeti dohányboltok kialakítása “sikertörténet”. Hozzátette, hogy trafikrendszer munkahelyeket teremtett, és hozzájárult a gazdaság növekedéséhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik