Gazdaság

Mellékvonalon csapnak össze

Az ellenzék a teljes hazai vasúti mellékvonal-hálózat felszámolásáról beszél, a közlekedési tárca szerint nem született még döntés ez ügyben. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa is a vonalbezárások ellen érvel.

Ha a már bezárt 14 vasúti mellékvonal mellett további 60 szárnyvonal is erre a sorsra jut, az a teljes magyar mellékvonal-hálózat felszámolását jelentené – mondta tájékoztatón Fónagy János (Fidesz), az Orbán-kormány közlekedési minisztere. „A 2008-as menetrendre vonatkozó előterjesztés szerint a MÁV a személyszállítás fenntartását csak úgy vállalja, hogy vagy 180 milliárdos költségvetési támogatást kap, vagy teljes egészében megszünteti a mellékvonalakat, és a csökkenti a fővonalakon történő személyszállítást is” – mondta a volt tárcavezető a távirati iroda jelentése szerint. Fónagy hivatkozott arra is, hogy Nyugat-Európában a múlt század 60-70-es éveiben szembesültek hasonló problémával, ám ott és akkor ellentétes döntést hoztak vagyis nem a leépítés mellett döntöttek.

Az esélyegyenlőség jegyében

Hasonló szellemben nyilatkozott a FigyelőNetnek Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, aki szerint a mellékvonalak bezárása csorbítja az esélyegyenlőséget, bizonyos területeket, térségeket hátrányos helyzetbe hoz másokkal szemben. Az FN érvére, hogy ezek szerint a magyarországi települések kétharmadába – ahol soha nem volt – kellene bevezetni a vasutat az esélyegyenlőség jegyében, Lenkovics úgy válaszolt, hogy az embereknek joguk van a korszerű, környezetbarát közlekedéshez, márpedig azt inkább a vasút, mint a közút testesíti meg. A biztos szerint, miután bizonyított, hogy az üvegházhatás kialakulásában legnagyobb részt a közlekedés a ludas, össztársadalmi érdek fűződik a környezetbarátabb megoldások alkalmazásához.

Elvetett fűnyírás

A mellékvonalak sorsával kapcsolatban a FigyelőNet úgy értesült, hogy a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban (GKM) egyelőre semmilyen döntés nem született. Tudomásunk szerint a MÁV-nál készült valamilyen, többvariációs tervezet, de az messze nem nyerte el a GKM vezetésének tetszését. Az FN úgy tudja, hogy racionális átalakítás helyett a MÁV „egyszerűsített”, s fűnyíróelv szerint gondolta lenyesni a szárnyvonalakat, ami a tárca számára elfogadhatatlan, különösen annak fényében, hogy a korábbiaknál nagyobb támogatást kap idén és jövőre a vasúttársaság.











Ajánlott videó

Olvasói sztorik