Gazdaság

Megvesztegetési botrányban a Magyar Telekom?

Megvesztegetés gyanújával folyik vizsgálat a Magyar Telekom ellen az Egyesült Államokban – írta a csütörtöki Financial Times.

A londoni üzleti napilap szerint a New York-i értéktőzsdén is jegyzett magyar telefoncéget az amerikai értékpapír- és tőzsdefelügyelet (SEC) vizsgálja, kiderítendő, hogy a vállalat megsértette-e a külföldiek korrupt eljárásaira vonatkozó amerikai törvényt. A lap szerint a magyar pénzügyi felügyelet (PSZÁF) megerősítette a SEC-vizsgálat tényét, és információval segíti az amerikai felügyeletet.

A Financial Times felidézi, hogy a Magyar Telekom már tavaly februárban megbízta az amerikai White & Case jogi irodát két, összesen 8 millió euró értékű tanácsadási szerződés kivizsgálásával; ezeket a távközlési cég két montenegrói érdekeltsége kötötte. Ennek előzményeként a PricewaterhouseCoopers könyvvizsgálói nem írták alá a Magyar Telekom 2005-ös pénzügyi beszámolóját, „a gyanús montenegrói tranzakciók miatt”. A belső vizsgálatot a cég macedóniai érdekeltségeinek hasonló ügyleteire is kiterjesztették, áll a londoni napilapban.

A Magyar Telekom közölte: értesítette a SEC-et és az amerikai igazságügyi minisztériumot vizsgálatáról, de azt nem fedte fel, hogy ez még a SEC-vizsgálat kezdete előtt történt-e, írta a Financial Times.

Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója írásos közleményben tudatta a lappal, hogy a cég továbbra is vizsgál „bizonyos szerződéseket”. A Financial Times szerint nem ismert, hogy milyen szerződések születhettek a gyanított megvesztegetések révén, és ezeket kivel kötötték.

Az üggyel kapcsolatban a Magyar Telekom néhány alkalmazottat felfüggesztett, akik azóta lemondtak tisztségükről. A cég emellett olyan intézkedéseket is foganatosított, amelyek Mattheisen szerint javítják a belső ellenőrzést, valamint a jogkövető és vezetési rendszert, áll a Financial Times cikkében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik