Gazdaság

Veres: nem tabutéma a forintsáveltörlés

A forintsáv eltörlése nincs napirenden ugyan, de nem is tabutéma - mondta Veres János pénzügyminiszter a Reuters hírügynökségnek adott interjúban. A miniszter felfedte, hogy a kérdésről megbeszélések folynak a jegybank és a kormány között.

A miniszter szerint az ERM-II. árfolyam rendszerben alkalmazott árfolyamsáv betölti szerepét, hiszen hosszú ideje biztonságosan zajlik a forintkereskedés az árfolyamsáv határai között. Ugyanakkor érdemes az árfolyam szabad lebegtetésének előnyeit és hátrányait is megvitatni.

„A kormány álláspontja változatlanul az, hogy a kérdése jelenleg nincs napirenden, ami természetesen nem jelenti, hogy ne lenne érdemes megvizsgálni a szakmai javaslatokat és szempontokat és ilyen konzultációk folyamatban is vannak” – jelentette ki e miniszter. A jegybank és a pénzügyminisztérium szakértői más témákkal egyetemben az árfolyamrendszerről is folytatnak megbeszéléseket kitekintéssel olyan országokra mint Lengyelország, ahol a szabad árfolyam-lebegtetést alkalmazzák.

Érdemes belegondolni a kérdésbe, de semmiféle olyan következtetést nem vontuk le, ami azt jelenthetné, hogy a mostani rendszeren egy csapásra változtatni kellene – jegyezte meg Veres János.

Az árfolyamsáv eltörlése a forint túlzott felértékelődését idézhetné elő és a kormánynak mérlegelnie kell egy ilyen lépésnek a gazdasági növekedésre és a versenyképességre gyakorolt esetleges kedvezőtlen hatását.

Veres János úgy ítélte meg, hogy egyértelmű kommunikációval, jól időzített kamatcsökkentésekkel képes a sávhatárok között tartani a forint árfolyamát és a kormányzat és a jegybank között jó együttműködés a hitelességet is növeli.

A pénzügyminiszter reálisnak mondta a Reuters legutóbbi elemzői felmérésének eredményét, amely szerint az év végéig 125 bázisponttal csökken a jegybanki alapkamat és decemberre 6,75 százalékra mérséklődik a jelenlegi 8 százalékról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik