Gyurcsány Ferenc az Economist brit gazdasági hetilap rendezvényén arról beszélt, az elemzések azt mutatják, idén a kiadások a tervnek megfelelően, míg a bevételek jobban alakulnak. Az idei évre GDP-arányosan 6,7 százalékos hiánnyal számol a kormány – mondta a kormányfő.
Hangsúlyozta: rövid távon nincsenek komoly dilemmái az elemzőknek a költségvetéssel kapcsolatban, „újraépülő bizalommal” lehet találkozni. A kormányfő véleménye szerint 2011-ig szóló előrejelzések alapján Magyarország a konvergenciaprogramban lefektetett egyensúlyi pályára áll.

Nenad Pacek, az Economist Corporate Network igazgatója és Gyurcsány Ferenc (fotó: MTI)
A Fidesz szóvivője az MTI-hez kedden eljuttatott reagálásában leszögezte: a miniszterelnök most újra optimistán nyilatkozik az államháztartás hiányáról, ám szavait semmi nem támasztja alá, „már nem lehet hinni neki”. Szijjártó Péter közleményében emlékeztetett a tavalyi parlamenti választásokat megelőző időszakra, amikor Gyurcsány Ferenc „lekezelően azt mondta, hogy az államháztartási hiány „köszöni szépen jól van””.
A fideszes politikus szerint ekkor hangzott el a modern kori magyar demokrácia egyik legnagyobb politikai hazugsága, amit azóta az őszödi beszéd is igazolt. Az ellenzéki párt szóvivője kiemelte: a választások megnyerése érdekében a szocialisták költségvetési „trükkök százaival” csapták be a magyar embereket, a szakmai elemzőket, illetve az Európai Uniót.
