Belföld

Juhász Péter lemondott

juhász (juhász)
juhász (juhász)

Az Együtt 2014 társelnöke nem kíván egy listán szerepelni Gyurcsány Ferenccel.

Juhász Péter megerősítette, hogy nem állhat elő olyan helyzet, hogy egy olyan listán szerepeljen, amelyet Mesterházy Attila miniszterelnök-jelöltként vezet, vagy amelyen Gyurcsány Ferenc helyet kap – fogalmaz a politikus Facebook-oldalán is megjelent közleményében.

Mint közleményében írja, „miközben a demokratikus ellenzék pártjainak összefogása szerintem is elkerülhetetlen és támogatnám, azonban a kirajzolódó konstrukció számomra nem vállalható. Meggyőződésem szerint, egy ilyen megoldás nem növeli a kormányváltás és a korszakváltás esélyét”.

Hozzátette, hogy minden további kérdésben az Együtt 2014 elnökségébe őt delegáló Egymillióan Platform dönthet, amelynek csütörtökön felajánlotta lemondását.

Mint korábban megírtuk, az ellenzék közös listát állít, amelyre a Demokratikus Koalíció is felkerül. Juhász Péter, az Együtt 2014 társelnöke, aki novemberben a Hír TV-nek azt mondta: olyan nem lesz, hogy ők Gyurcsánnyal együtt induljanak a tavaszi országgyűlési választásokon. Bajnai Gordon szerint helyre kell állítani az emberekben a győzelem hitét, ezért állapodtak meg a közös listában, és az MSZP ajánlotta miniszterelnök-jelöltben.

Fotó: Kummer János

Szigetvári: még nincs döntés

Nincs még végleges döntés arról, hogy mit lép Juhász Péter, az Együtt-PM szövetség társelnöke, aki korábban kizárta, hogy egy listán szerepeljen Gyurcsány Ferenccel. Szigetvári azt mondta: nem tudja megmondani, mi következik ebből (azaz ebben az esetben lehetséges-e, hogy Juhász Péter megtartja egyéni választókerületét).

Cáfolta, hogy eldőlt volna, a Juhász Péter vezette Milla Platform kilép az Együtt-PM szövetségből. Azt viszont megerősítette, hogy Juhász Péter a további politikai karrierjéről szóló döntést megvitatja a Millával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik