Limburger Lóránt a Celebi GH Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a cargo terület munkvállalói után újabb alkalmazottak „ismerték fel saját érdekeiket” és keresték meg a menedzsmentet, hogy aláírják a jövő évi béremelésről szóló megállapodást. Az áruszállításban, a cargo területén működő 120 munkavállaló már a múlt héten megállapodott a menedzsmenttel, példájukat most a rakodók és a fedélzeti takarítók követték, mintegy 70-en.
Az ügyvezető igazgató ugyanakkor elmondta azt is: mivel a különalkukat a szakszervezetek jogszabályellenesnek tartják kifogást nyújtottak be. Ez azt jeleni, hogy a kifogás visszavonásáig a Celebinek be kell szüntetnie a megállapodások megkötését, de még a már aláírt béremelések kifizetését is – ismertette Limburger Lóránt hozzátéve, hogy a menedzsment a munkavállalók érdekeinek szem előtt tartásával belátása szerint dönt az ügyben.
Az ügyvezető igazgató elmondta, hogy az egyeztetéseket a szakszervezetekkel szerdán délután folytatják. „Elsősorban megegyezésre törekszünk, ha ez nem sikerül megpróbáljuk elérni, hogy a szakszervezet vonja vissza a kifogást, ellenkező esetben egyénileg állapodunk meg valamennyi munkaerővel, mivel erre a jogszabályok lehetőséget adnak – fűzte hozzá.
A különalkuban a munkavállalók a menedzsment 6 százalékos alapbéremelésre vonatkozó javaslatát fogadták el.
A szakszervezetek eddig három alkalommal szerveztek sztrájkot a Celebinél, a leghosszabb két napos volt. Jelezték, hogy nem zárják ki egy újabb munkabeszüntetés lehetőségét sem, miután véleményük szerint a munkáltató megfélemlíti a dolgozókat és törvénytelenül jár el a különlakuk megkötésével.
