Gazdaság

Ha a választási törvényt

kell módosítani ahhoz, hogy a Fidesz valamennyi általa elképzelt kérdésben keresztül tudja vinni népszavazási kezdeményezését, a nagyobbik ellenzéki párt a jelek szerint erre is kész.

Miután ugyanis az Alkotmánybíróság újratárgyalásra az Országos Választási Bizottság (OVB) elé visszautalta a Fidesznek a tandíj, illetve a vizitdíj bevezetését megtorpedózni szándékozó kérdését, a testület azokat másodszor is elutasította. Mindebből pedig Orbán Viktor pártelnök leszűrte a következtetést: szűkíteni kell az OVB jogköreit.

A Fidesz látszatra megtalálta tehát annak a politikai patthelyzetnek a jogi megoldását, amelyet amúgy saját maga hozott létre, midőn az elmúlt hetekben újra és újra kétségbe vonta Szigeti Péter OVB-elnök és az általa irányított testület pártatlanságát. Csakhogy mire is megoldás ez? A választási törvény módosításához legalább a képviselők kétharmadának a szavazatára volna szükség. Márpedig erre a mai hazai politikai közegben – különösen egy ilyen érzékeny ügyben – semmi esély. Amikor tehát Orbán azt állítja, „hisznek abban”, hogy meg tudják győzni a honatyák többségét, valószínűleg ember nem akad, aki elhiszi, hogy komolyan beszél.

A Fidesz kezdeményezésével azonban nem az a legfőbb baj, hogy eleve esélytelen, tehát nem több puszta látszatpolitizálásnál. Már a párt népszavazásra bocsátani kívánt kérdései is ezer sebből véreznek. A termőföld-tulajdonra vonatkozóan például az uniós csatlakozási szerződés köti Magyarországot, márpedig az nem írható felül semmiféle referendummal. A kórházak magánkézbe adásáról pedig 2004 decemberében egyszer már szavazott az ország. Az a kérdés pedig, hogy vajon a patikákon kívül is árusíthassanak egyes, vény nélküli gyógyszereket – nos, ennek eldöntése aligha ér meg egy népszavazást. Látható tehát, hogy az egész nekibuzdulás mögött nem sok konstruktív szándék rejlik, annak célja kizárólag a kormányzat megbénítása. Ez pedig az ellenzéknek ma mindent megér. Nem csupán a felesleges és milliárdokba kerülő népszavazást, hanem azt is, hogy az OVB elleni politikai támadással tovább erodálja a demokratikus intézményekbe vetett közbizalmat. Ez az, ami igazán káros.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik