Gazdaság

Nincs elfogadott ajánlat Ferihegyen

A Ferihegyi repülőtéren földi kiszolgálást végző Celebi Kft. menedzsmentje a szakszervezetekkel folytatott szerdai béregyeztetésen a korábbi 4 százalékról 6 százalékra emelte javaslatát, megegyezés nem született, a tárgyalásokat csütörtökön folytatják.

Limburger Lóránt, a kft. ügyvezető igazgatója szerdai egyeztetést követően elmondta: a korábbi 4 plusz 3 százalékkal szemben azt javasolták, hogy minden dolgozó átlagosan 6 százalékos alapbér-emelést kapjon és a legjobban teljesítő 10 százalék 3 százalékos prémiumhoz jusson.

Csorba Attila, a korábban sztrájkot is hirdető Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezetének (LDFSZ) elnöke az MTI-nek bizonyos szempontból visszalépésnek minősítette a menedzsment ajánlatát. Arra hívta fel a figyelmet, hogy az alapbér-emelési javaslat ugyan emelkedett, ám azzal, hogy a prémiumot nem minden dolgozó, csak 10 százalékuk kapná meg, a kifizetett bértömeg kevesebb lenne, mint az eredeti ajánlatban.

Hozzátette: azt kérték a menedzsmenttől, hogy írásban is foglalja össze ajánlatát, ezt követően vitatják meg a tagsággal a következő lépést. Hozzátette: az egyeztetéseket csütörtökön délelőtt tíz órakor folytatják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik