Gazdaság

Lefelé módosult a hiánycél

A kormány az idei GDP-arányos eredményszemléletű államháztartásihiány-prognózist 6,6 százalékra csökkentette a korábbi 6,8 százalékról, a tavalyi, már egyeztetett előzetes ESA'95-ös hiányt pedig 9,2 százalékra módosította a korábban közölt 10,1 százalékról - jelentette be Veres János pénzügyminiszter.

A kormány az idei éves inflációra vonatkozó előirányzatot az első negyedévi adatok alapján 7,0 százalékra emelte meg 6,2 százalékról – mondta Veres János. A pénzügyminiszter hozzátette: decemberre már 4,5 százalékra esik vissza a 12 havi infláció üteme.

„Noha több kutatóintézet is a kormány által előre jelzett 2,2 százaléknál gyorsabb gazdasági növekedésre számít az idén, csak az első két negyedév adatainak ismeretében változtatunk” – fogalmazott Veres János, aki úgy látja, hogy a várt fogyasztáscsökkenés kisebb lehet a prognózisban szereplő mértéknél

Ajánlott videó

Olvasói sztorik