Belföld

Lemondott Gyurcsány alelnöke

Bauer Tamás továbbra is a Demokratikus Koalíció tagja marad.

Lemondott posztjáról Bauer Tamás, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke, és az elnökség ezt tudomásul vette – közölte a párt csütörtökön az MTI-vel.

Bauer Tamás továbbra is a párt tagja marad, lemondását, annak okait a DK nem kommentálja – írták. Hozzátették: az elnökség biztos abban, hogy a volt alelnök a jövőben is segíteni fogja a pártot céljai elérésében.


Fotó: Hír24

Május végén az atv.hu adta hírül, hogy távozik posztjáról Bauer Tamás. Akkor a portál azt írta: személyes és ideológiai okokból döntött a távozás mellett. Döntésében szerepet játszott az, hogy a DK EP-sikere nyomán Strasbourgba távozó Molnár Csaba helyére nem ő, hanem Varju László megy a magyar Országgyűlésbe. Emellett az is, hogy szerinte a DK politikája az elmúlt időszakban „balra” tolódott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik