Belföld

Lemond Gyurcsány alelnöke

Az atv.hu szerint szívére vette, hogy nem ő ülhet Molnár Csaba helyére a Parlamentben, de ideológiai okok is állnak a háttérben.

Távozik posztjáról Gyurcsány Ferenc pártjának alelnöke, Bauer Tamás – erősítették meg az atv.hu információját vezető DK-s forrásai, ám maga Bauer nem kívánta kommentálni az értesülést.

Úgy tudni, személyes és ideológiai okokból döntött a távozás mellett. Döntésében szerepet játszott az, hogy a DK EP-sikere nyomán Strasbourgba távozó Molnár Csaba helyére nem ő, hanem Varju László megy a magyar Országgyűlésbe. Emellett az is, hogy szerinte a DK politikája az elmúlt időszakban „balra” tolódott.

A DK szóvivője szerint az elnökségi ülésen Bauer Tamás valóban mondott egy keserű hangulatú beszédet, melynek végén felvetette lemondásának lehetőségét, ám végül abban maradtak, hogy a jövő héten visszatérnek a kérdésre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik