Gazdaság

Lemondott a Siemens elnöke

A több hónapja tartó korrupciós botrány nyomán távozik tisztségéből Klaus Kleinfeld, a Siemens igazgató tanácsának (IT) elnöke.

A váratlan döntést maga Kleinfeld jelentette be szerdán délután a felügyelő bizottság (FB) ülésén. Kleinfeld lemondása annak ellenére meglepetést okozott, hogy az ülés előtt olyan értesülések láttak napvilágot, amelyek szerint az FB több tagja ellenzi a hatalmas ipari és elektronikai konszern első számú emberének szerződéshosszabbítását.

A 49 éves Kleinfeld 2005 óta állt az IT élén, szerződése idén szeptemberben jár le. A Siemensnél a hírek szerint arra számítanak, hogy Kleinfeld a bejelentett lemondás ellenére szeptemberig hivatalában marad. Az Ielnök azzal indokolta a döntését, hogy a jelenlegi időszakban a vállalatnak a vezetéssel kapcsolatban tiszta helyzetet kell teremtenie.


A vállalathoz közel álló források szerint a lemondás váratlannak számít annak ellenére, hogy a 400 millió eurót meghaladó megvesztegetési pénzek kifizetésének napvilágra kerülése nyomán Kleinfeld is gyanúba került. Az IT elnöke azonban mindvégig cáfolta, hogy tudott volna a korrupcióról. A cégnél szigorú vizsgálatot rendelt el, tekintélyes külföldi szakembereket is bevonva a pénzügyek ellenőrzésébe. Ráadásul a hatóságok által felderített megvesztegetések azokban az években történtek, amikor még nem is Kleinfeld állt az igazgatóság élén.


Kleinfeld már korrupciós botrány második „áldozata”: a múlt héten jelentette be lemondását Heinrich von Pierer, a Siemens felügyelő bizottságának elnöke. Von Pierer – aki 1992 és 2005 között Kleinfeld elődje volt az IT élén – mindvégig hangoztatta, hogy nem volt tudomása a vesztegetésekről, a hatóságokat pedig megalapozatlan vádak, illetve információk terjesztésével vádolta. Von Pierer azokban az években állt a Siemens élén, amikor a megvesztegetések történtek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik