A bank vezetője erről az OTP Bank által első ízben szervezett befektetői napon beszélt, amelyről az OTP sajtóosztálya közleményben adott tájékoztatást.
A közlemény szerint a megcélzott eredmény elérésével, tőzsdei kapitalizációja alapján az OTP Bank Európa 20-25 vezető hitelintézete közé kerülhet 2010-re.
Az elnök vezérigazgató elmondta, hogy a következő években a csoporton belül dinamikusan növekszik majd a külföldi leányvállalatok hozzájárulása a mérlegfőösszeghez és az eredményhez. A középtávú stratégiai célok alapján 2010-ben a konszolidált adózás előtti eredmény körülbelül 50 százaléka már a külföldi érdekeltségektől származik, ennek mintegy felét az oroszországi és az ukrajnai bankok teljesítménye adja majd.
A csoport év elejétől bevezetett új irányítási modellje hatékonyabb működést és feladatmegosztást tesz lehetővé, intézményesíti a csoporton belüli know-how- és tapasztalat-átadást. A szigorú teljesítménymutatókhoz kötött új, komplex ösztönzési rendszer pedig az eredmények teljesítését, illetve túlteljesítését hivatott támogatni.
