Gazdaság

Hernyóvakcina

Régóta alkalmazott és jól bevált módszere az influenza elleni oltóanyag előállításának a tojás alapú termelés.

A hagyományos technológiának vannak azonban hátrányai is – ilyen például a lassúság -, ezért a kutatók világszerte dolgoznak helyettesítő megoldásokon. A University of Rochester új eljárása is ilyesmi: ennek során tyúktojások helyett hernyókban termelik az oltóanyaghoz szükséges vírusokat.


Hernyóvakcina 1

A ma alkalmazott tojásos technika – amellyel például a Magyarországon is használt szezonális influenza elleni oltások készülnek – lényege, hogy az influenzafertőzésre rendkívül fogékony, ám immunrendszerrel még nem rendelkező tojásban a kórokozó nagyszerűen szaporodik, így néhány nap után nagy mennyiségben vonható ki onnét. Ezután a gyártók megtisztítják, majd inaktiválják a vírust, amelyből így már vakcina készíthető. Mivel ez a folyamat több napig is eltart, ráadásul veszélyes élő vírus alkalmazását feltételezi, manapság az egyéb oltóanyag-termelő megoldások is előtérbe kerülnek. És míg máshol inkább a tápoldatban nevelt sejtkultúrákra esküsznek, a University of Rochester kutatói szerint a célnak megfelelnek a kevesebb törődést igénylő hernyók is; ezekre ők a tojásokat helyettesítő organizmusként tekintenek.

Eljárásukban a lepkelárvákat olyan rovarvírussal fertőzik, amelybe génmérnökséggel előzetesen az influenza kórokozójának az immunválasz kiváltásában aktív szakaszát építették; e szekvensek aztán a hernyók testében a hordozó vírussal együtt szaporodnak fel. E folyamat pedig jóval gyorsabb a tojásban tapasztaltnál; a teljes gyártási fázist tekintve akár egy hónap is nyerhető a hagyományos módszerhez képest. Külön előny, hogy a beoltott személyek esetében kizárható a tojás fehérjéivel szembeni allergia is. Úgy tűnik, ez a vakcina nem tartalmaz saját, a hernyókból származó allergént sem: az eddig kezelt csaknem ötszáz kísérleti alany egyikénél sem észleltek ilyen mellékhatást. A tudósok már gépesítették is a hernyók fertőzését, így a tömegtermelésnek sincs akadálya.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik