Kárterítés

Első- és másodfokú, nem jogerős ítéletek után jelenleg az egyik ítélőtábla foglalkozik azzal a perrel, amely egy agykárosodással született gyermek ügyében indult. A döntés régóta húzódik, hiszen a tudomány mai állása szerint az oxigénhiányos magzati agykárosodások 60 százalékának oka még ismeretlen. A kártérítési igény viszont mára meghaladja a 100 millió forintot is, a kamatok pedig napról napra tovább nőnek.

Az érintett egészségügyi intézmény vezetői egyre nehezebb helyzetbe kerülnek. Magyarországon nincs felső határa a perelhető összegnek, miközben az USA egyes államaiban maximalizálták a bírósági kártérítés összegét. Erre nálunk is vannak törekvések, ám a hazai jogrendben – többek véleménye szerint – ez alkotmányellenes lenne, mert diszkriminatív megkülönböztetést teremtene a nem vagyoni károk között. Kovácsy Zsombor, az idén februárban alakult Egészségbiztosítási Felügyelet elnöke sem tartja támogathatónak azt a korábbi kezdeményezést, miszerint a független bíróságok ítélkezési gyakorlatát kellene keretek közé kényszeríteni a „túl magas” kártérítési összegek megakadályozására. Nagyon nehéz kérdésnek ítéli egyebek mellett a nem vagyoni károk ellentételezésének forintosíthatóságát, a tendencia azonban egyértelmű. E szerint nálunk is egyre kevésbé elfogadható az, hogy egy emberélet – kártérítés formájában meghatározott – értéke a legolcsóbb autó árát is alulmúlja. Így viszont, amennyiben a műhibaperben a kárigény jogosnak bizonyul, úgy a nem vagyoni kár összegének megítélése – azaz a személyiségi jogok sérelmének pénzbeli kompenzálása – a bírói mérlegelés körébe tartozik.

BEFAGYASZTOTT ÖSSZEG. A gond ott van, hogy akármi legyen a meghozott döntés, a biztosító a kártérítések összegéből legfeljebb 5 millió forintig térít, már ha a biztosító egyáltalán hajlandó szerződni az adott kórházzal. A felső határ a konstrukció bevezetése, azaz 1992 óta egyáltalán nem emelkedett, s nem követi a megváltozott piaci körülményeket. A bíróságok által megítélt összeg e feletti részét a kórházaknak kell fedezniük, sőt az 5 millión belül is gyakori a 10 százalékos önrész kikötése. „Ma már minden beteg per forrása lehet” – véli Martini Jenő, műhibaperekre szakosodott ügyvéd, szakorvos. Mint mondja, ha ez így megy tovább, akkor az orvos elsődlegesen nem azon fog gondolkodni, mi a baja a betegnek, hanem azon, mi baja származhat neki ebből a betegből…

Évente körülbelül 300 kártérítési per indul a hazai egészségügyi szolgáltatók ellen, amelyek elvileg sem az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) által a működésükre átutalt összegből, sem a fenntartó tulajdonos (legtöbbször az önkormányzat) forrásaiból nem fedezhetnék ezen kiadásaikat. Mivel az intézményi finanszírozásba sem a biztosítási díjakat, sem a kártérítéseket nem kalkulálják bele, így azok végső soron mégis a betegellátó tevékenységtől vonnak el forrásokat. A szakemberek úgy vélik, mára tarthatatlan helyzet alakult ki az egészségügyi felelősségbiztosítások terén. „Jelentős a díjnövekedés, emelkednek a kárigények, rendezetlen és nehezen átlátható a biztosítási rendszer” – összegzi röviden egy korábbi felmérésük tapasztalatait Golub Iván, a Magyar Kórházszövetség elnöke.

Tavalyelőtt például 73 intézmény 526 millió forint kártérítést és 35-40 millió forintnyi járadékot fizetett ki felelősségbiztosítási kártérítésekre, 70 kórházzal szemben pedig mintegy 3,2 milliárd forint kárigény érvényesítése volt folyamatban. Ráadásul a számadatok nem is tükrözik a teljes képet, mert a szövetség 151 tagintézményéből csak 90 válaszolt a körkérdésre. Közben az adott évben a kórházak 28 százalékánál 100 százalék felett, 10 százalékuknál 30-100 százalékos mértékben, 8 százalékuk esetében pedig 20 és 30 százalék között nőttek a biztosítási tarifák. A felmérésből az is kitűnt, hogy a legnagyobb kockázattal a szülészet, az ortopédia, a traumatológia és a sebészetek üzemeltetése jár.

A szövetség éppen ezekre az adatokra és tendenciákra hivatkozva szorgalmazza régebb óta, hogy az érintettek – a szaktárca, a finanszírozó, a tulajdonosok és az intézmények – rendezzék közösen az egészségügyi felelősségbiztosítás kérdését. Már magának a fogalomnak a meghatározása sem egyszerű, hiszen a beteget az intézményben hátrányosan érintő összes körülmény, esemény beletartozik. Olyanok például, hogy leszakad a kórteremben a mennyezet, a beteget károsító, tisztázatlan okokra visszavezethető szövődmény keletkezik a gyógykezelés során, vagy meghibásodik az informatikai rendszer. Mindez pedig nem feltétlenül az orvos hibája.

Sőt, Golub Iván szerint a kártérítési követelések túlnyomó része nem is az egyes egészségügyi dolgozókhoz, hanem a nem várt eseményekhez kötődik. Sokszor tehát a biztosítási rendszer elégtelen működése vezet a kártérítések megítéléséhez. Probléma az is, hogy bizonyos szakterületekre egyáltalán nem lehet szerződni. Nem lehet biztosítást kötni továbbá a tájékoztatási, a dokumentációs kötelezettség elmaradása vagy hiányossága esetén bekövetkezett, illetve az adatvédelmi jogsértéssel kapcsolatos károkra sem.

Az egészségügyi intézményeket sokszor a működés tárgyi feltételeinek hiányosságai miatt perlik be – és marasztalják el. Ennek az az oka, hogy a kórházaknál kettős finanszírozás valósul meg. A működési költségeket (betegellátás) az OEP fedezi, az épületek, a berendezések és az eszközök fenntartása pedig általában az önkormányzat feladata. A kórházak gazdasági vezetői folyton bűvészkedni kénytelenek, hogy kiegyensúlyozzák a gazdálkodást. Ez azonban a bíróságokat hidegen hagyja. Ha a kórházat kártérítésre kötelezik, az az intézmény baja… Az önkormányzatok, illetve a tulajdonukban álló, költségvetési szervként működő kórházak anyagi gondjait pedig tovább súlyosbítják a mára óriási összegűre duzzadt peres elmarasztalások.

A múlt év őszén az érintettek – Torma Albert nemzetközi szakértő vezetésével – létrehoztak egy olyan egészségügyi érdekvédelmi szövetséget, amelynek célja a szakma számára elfogadható felelősségbiztosítási rendszer kidolgozása. Az eddigi próbálkozások ellenére ugyanis a mai napig nem tudott létrejönni alternatív piac, orvosi kölcsönös biztosító, kockázatközösség az egészségügyi szolgáltatók felelősségbiztosítására nézve. A változásra egyelőre nincs jel, s az Egészségbiztosítási Felügyelet vezetője is óvatosan fogalmaz. Kovácsy Zsombor szerint amennyiben e biztosítási szegmensben kimutatható az egyik oldal helyzeti előnye, akkor támogatható a piacszabályozás. Ennek szükségességét azonban – kellő adatok hiányában – nem kívánta megítélni.

EGYOLDALÚAN. Martini Jenő szerint viszont a legsürgetőbb hatósági feladat az lenne, hogy rögzítsék: a biztosítási szerződésbe foglalt helytállási idő azonos a Polgári Törvénykönyv szerinti elévülési idővel. Jelenleg ugyanis csupán a szerződés hatálya alatt keletkezett, s a rögzített elévülési időben bejelentett káreseményekért áll helyt a biztosító. Tisztázni kellene azt is, hogy a szerződésben a biztosító részéről kikötött bármilyen korlátozás, kizárás semmis. Meg kellene határozni a káreseményenkénti és évenkénti helytállás limitjét, valamint a megszabható önrész mértékét is. Ameddig ugyanis az egészségügyi tárca, a kormány és az országgyűlés ezeket a pontosításokat nem hajtja végre, addig kizárólag a biztosítótársaságoktól függ az, hogy az egészségügyi intézmények e törvényi kötelezettségüknek eleget tudnak-e tenni. A jogszabály ugyanis a kórházakat kötelezi felelősségbiztosítás megkötésére, a biztosítókat ellenben nem. Olyan ez, mint ha a gépjármű-felelősségbiztosításról szóló rendelet csak az autósoknak írná elő, hogy szerződjenek.