Belföld

A közmédia kimaxolta a Lázár-ellenes tüntetést

Sikerült úgy tudósítaniuk róla, hogy Lázár nevét egyszer sem említették. Gyurcsányét viszont többször is.

“Elég volt a patás ördögre gondolnom, máris bekerültem a Híradóba” – ezzel a címmel osztotta meg a YouTube-on Zero, az Átlátszó bloggere az MTVA Híradójának részletét, amely a Lázár-ellenes tüntetésről tudósított. Már az is önmagában furcsa, hogy a demontrációról egyáltalán beszámolt a közmédia – eddig ugyanis ez nem volt jellemző – , azonban ha belenézünk az anyagba, rögtön kiderül, hogy miért. Az ok egyszerű:  Zero beszédében kitért Gyurcsány Ferencre is, ráadásul negatív kontextusban, ez pedig rögtön tudósításra készítette az MTVA szerkesztőit. Ami biztos, hogy Lázár János ettől a riporttól nem lesz szomorú, mivel úgy állították össze az ellene szervezett tüntetésről szóló anyagot, hogy egyszer sem említik a nevét.

Olvasói sztorik