Gazdaság

Optimista rajt a tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 126 pontos emelkedéssel, 23 781 ponton nyitott szerdán. Az előző napi záróértékhez képest ez 0,53 százalékos erősödés.

Tapaszti Attila, a Takarékbank elemzője elmondta: a világpiacon optimista hangulat uralkodik, ami várhatóan érezteti hatását a magyar börzén is. Hozzátette: enyhülni látszik az iráni konfliktus, miután kedden a brit miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy Nagy-Britannia nyitott a diplomáciai megoldásra az Irán által fogva tartott 15 brit haditengerész és tengerészgyalogos szabadon engedésének érdekében. Tony Blair úgy fogalmazott, hogy szeretné elkerülni a konfrontációt.

Az elemző szerint a nemzetközi befektetői optimizmust elsősorban a likviditásbőség indokolja.

Herczenik Ákos, a Raiffeisen Bank elemzője szerint is a nyitásban valószínűsíthető emelkedés, később azonban bizonytalan irányt vehet a piac. Mérsékelt optimizmusra számít az elemző. Mindkét szakértő egyetértett abban, hogy az olaj árának csökkenése miatt a Mol a piachoz képest alulteljesíthet szerdán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik