Belföld

A KDNP kitart a vasárnapi nyitva tartás korlátozása mellett

A kereszténydemokraták a munkavállalói szervezetekkel és a nagycsaládosokkal egyeztettek a szabad vasárnapról.

A párt már régóta szorgalmazza, hogy a hét utolsó napján néhány kivétellel csak a családi vállalkozások üzletei tarthassanak nyitva. Az erről szóló javaslat sajtóértesülések szerint már jövő héten a kormány elé kerülhet.

Az intézkedés előkészítéseként a KDNP pénteken megbeszélést folytatott a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnökével, Sáling Józseffel, a Munkástanácsok Országos Szövetségének vezetőjével, Palkovics Imrével és a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnökével, Székely Hajnalkával.

A párt közleménye szerint a tanácskozás résztvevői támogatták a kezdeményezést, szerintük ez megfelel a többség elvárásainak a munkavállalói és a fogyasztói oldal részéről is. A megbeszélésen arra jutottak, hogy megfelelő megoldás lehetne, ha vasárnap a vásárlókat a családi vállalkozások által működtetett üzletek szolgálnák ki, leszámítva egyes közhasznú szolgáltatásokat, például a gyógyszertárakat, benzinkutakat, pékségeket, virágüzleteket.

A kereszténydemokraták célja, hogy az általános pihenőnap minden családnak biztosítsa az együttlét lehetőségét. Példaként Ausztriát és Németországot említették, ahol működik ez a rendszer.

Szlovákiában is felvetették a kereszténydemokraták ezt a javaslatot, de ott a törvényhozás túlnyomó többsége leszavazta a vasárnapi nyitva tartás korlátozását.

Olvasói sztorik