Gazdaság

Várszegié lehet az MTV székháza

Egy-másfél hónap múlva elkelhet a Magyar Televízió (MTV) Szabadság téri épülete. A Népszava értesülései szerint a kétszer is sikertelennek bizonyult privatizációs eljárás után is ugyanazzal a indiai és kanadai érdeklődővel folytat tárgyalásokat az állami vagyonkezelő.

Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV Rt.) kommunikációs igazgatója, Oravecz Péter elmondta, hogy a Tőzsdepalota tárgyalásos privatizációs eljárása az ajánlattételi szakasz előtt áll, a befektetők egy hónapot kaptak az épület műszaki állapotának felmérésére, vizsgálataik ugyanis nagyban befolyásolják a felkínált vételárat.

A Népszava úgy értesült, a kanadai érdeklődő mögött a fotexes Várszegi Gábor vezette konzorcium áll, Oravecz azonban az információt sem megerősíteni sem cáfolni nem kívánta, hozzátéve, hogy a befektetőkről és terveikről ebben a tárgyalási fázisban nem közölhet részleteket. Úgy tudjuk, az indiaiak patinás hotelt képzelnek el a Szabadság téren, a kanadai konzorcium pedig luxusáruház-szálloda együttest nyitnának a Tőzsdepalotában.

Ha sikerrel jár a privatizációs eljárás, a befektetőnek tudomásul kell vennie, hogy az állami televíziónak egyelőre nincs hova költöznie, ezért a köztévé székházának átadásáig nem kezdhet üzleti terveinek megvalósításába. Az állami vagyonkezelő kommunikációs igazgatója elmondta: az MTV-nek nem kell attól tartani, hogy az utcára kerül, a közmédium egy évig kötelező erejű bérleti szerződéssel bír jelenlegi otthonára, sőt egy évvel meg is hosszabbíthatja azt.

A sokáig egy helyben toporgó tévészékház-projekt most beindulhat, ugyanis az MTV új otthonának felépítésére és üzemeltetésére kiírt előzetes részvételi felhívást napokkal ezelőtt tették közzé az Európai Unió hivatalos honlapján, a szöveg a Közbeszerzési Értesítőben is megjelenik. A magántőke bevonásával tervezett állami beruházás előzetes részvételi felhívását a Kincstári Vagyoni Igazgatóság kezelésében lévő Millenniumi Média Kft. írta ki, és ők teszik közzé a részvételi felhívást is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik