Belföld

Mocskos jenki, anyád ellen alkalmazzál szankciót!

Kezdődik az igazi kulturkampf: a Nemzet Dalcsinálóját és Kerényi punkjait is beveti a kormány az amcsik ellen! Brutális rímpárok, megrázó metaforák a Hír24 által megszerzett dalszövegekben, amelyek egyértelműen zátonyra futtatják majd Obamáék gyenge próbálkozását! Dalnokparódia a Hír24-en.

Kormányközeli magyarokat tiltottak ki Amerikából korrupciógyanú miatt. Csak hogy értsük, milyen hatalmas a botrány: még a köztévé is beszámolt róla, igaz, a híradó végére rejtve. Áll a bál, újdonsült külügyérünk, Szijjártó Péter keményen felszólalt, az ellenzék magyarázatot vár, a hírbe hozottak tagadnak, a NAV pedig várhatóan keményen rászáll a Magyarországon jelen lévő amerikai cégekre. Ez már önmagában elég lenne ahhoz, hogy Obama fülét-farkát behúzva hívja vissza láncos kutyáit, de aki azt hiszi, hogy ezzel lezártnak tekintjük az ügyet, az nagyot téved!

A Hír24 megszerezte azt a tervezetet, amellyel az állami kultúrpolitika készül az arányos válaszcsapásra. Úgy tűnik, Kerényi Imre személyes felügyelete mellett alakul meg az egyelőre Nemzeti Punkzenekar névvel futó nemzeti punkzenekar, melynek tagjai a nagy múltú magyar punkszcéna legképzettebb, a NER-hez pedig a végletekig hű zenészeiből áll majd, bőrdzsekijükért pedig a Gombold Újra díjnyertesei felelnek, akik matyóhímzéssel kombinálják a bőrszegecseket. Az első, Jenki senki! című dal szövege már kész is, így hangzik:

Mit képzelsz, te jenki senki,
Kitiltod a véremet?
Akkor se mennék hozzád,
Ha máshova már nem lehet!

Nem mennék ha biznisz lenne,
Többe fel nem kereslek!
Nem látsz többet turistaként,
(Ösztöndíjjal esetleg).

Rádküldöm a Fidelitast,
A KDNP-frakciót
Mocskos jenki, anyád ellen
Alkalmazzál szankciót!

Refr:
JENKI! SENKI!
JENKI! SENKI!
JENKI! SENKI!
OI! OI! OI!


Thinkstock

A kormány persze nem csak a proletár réteghez szeretné eljuttatni üzenetét, gondolnak az úgynevezett igényes popzene jellemzően felső középosztálybeli, értelmiségi kedvelőire is, így hát felkérték a Nemzet Dalcsinálóját, hogy írjon egy lírai dalt az ügyről, illetve ennek kapcsán a magyarságról és az emberi természetről általában. A mű már kész is, szövegét pedig alant közre is adjuk.

Nézz hát most farkasszemet
Ezernyi Góliát és tíz Dávid
Mögöttünk a tiszta fény, s törvény
Zenénk lángoló, ősi híd

Elcsábít a hatalom édes jele
Ti hazug, lázas varázslók
Indiántáncot hiába jártok
A félhomályból ki nem találtok

Dolgozzék csak a kegyetlen Igazság
Ódon eszmék szent szava
Értünk szárnyal édes széllel
Széttárt szárnyú ősi madár

Vérünk égő jel, mely
Átkos bűnöst béklyóba köt
Meggyónni késő már
Ha gyilkos düh életünkre tört

Igaz múzsa tart minket ébren
Vak szerelem, tiszta remény
Az örvénylő fenyegetést
Túlragyogja büszke fény

Refr:

A vér csillaga végtelen
Láss és félj, idegen!

A Hír24 megtudta azt is, hogy Sir Paul McCartney annyira felháborodott az eseten, hogy elkezdte megírni a Habony & Ivory című protest-dalt. Erről egyelőre nincsenek bővebb információink.

A fent írtak úgynevezett VICC tárgyát képezik, mely a Wikipedia szerint “rendszerint ismeretlen szerzőtől származó, csattanóval végződő, rövid, nevettető, kitalált történet, gyakran párbeszédes alakban”. Célunk a szórakoztatás volt, természetesen egyetlen Dalcsináló pátoszát sem kívántuk megtörni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik