Gazdaság

Mérlegelés kötelező

Közismert, hogy a hosszútávfutók testalkata alaposan eltér a vágtázókétól: míg az előbbiek vékonyabbak, az utóbbiak robusztus felépítésűek. Amerikai sportorvosok most a szabályszerűség alapján új, eddig ismeretlen, a testtömegre és a hatékonyan teljesíthető lefutott távra vonatkozó összefüggéseket tártak fel. Ezek szerint nem az általános erőnlét, hanem jóval inkább a testtömeg határozza meg, mekkora távot képes a futó a leggyorsabban teljesíteni.


A kutatók több száz futóverseny eredményeit elemezték az elmúlt tizennégy évből. Nyolc különböző távot vizsgáltak, és megállapították, hogy az ezeken legjobban teljesítők testalkata egy görbe mentén helyezhető el. Ezek szerint az egyes testtömeg indexek (BMI – a testmagasság és tömeg aránya) határozzák meg leginkább a teljesítőképességet.

A jelenség oka kutatók szerint, hogy egyenletes futásnál a végtagok emelése önmagában nem megterhelő, mert méréseik szerint az izommunka szerepét jórészt átveszik a rugalmas, ám passzívan működő inak; a legtöbb energiát így a testet egyensúlyban tartó izmok fogyasztják, mégpedig az alkattól függő mértékben.

Ez az információ pedig kulcsfontosságú lehet a sportolók és edzőik számára is, de a kihalt állatok mozgásával kapcsolatos elméleti viták eldöntésében is segíthet. Abban például, vajon tudott-e futni a Tyranosaurus rex. Ezen eredmények alapján igen – ám valószínűleg csak rövid távokon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik