 |
 |
I’m from Hungary – válaszoltam (Lővey Klára Gimnáziumos akcentussal) a barátságos vallettai ékszerkereskedő kíváncsiskodására. Mire ő még szélesebb mosollyal – hercegi eleganciával – körbemutatva parányi boltja csillogó portékáján közölte velem, hogy nekünk kis országoknak össze kell tartanunk, ezért bármit is vásárolok, 20 százalék engedményt kapok. Szívem kacagni kezdett: nem annyira az ötödnyi kedvezményen, hanem azon a bájosan nonszensz összehasonlításon, hogy ennek a Budapestnél is kisebb területen fekvő szigetcsoportnak büszke üzletembere „földrajzilag” egy kalap alá vette Máltát és Magyarországot. Egy pár aranyfülbevalóval tértem vissza a köves tengerparthoz közeli szállodámba.
Hétnapos vallettai vakációm során aztán még ért néhány pozitív meglepetés, ott félúton Szicília és Észak-Afrika között. Az alig 400 ezer lakosú, három földközi tengeri szigetecskéből – Málta, Gozo és Comino – álló mini köztársaságot kétségtelenül összekapcsolja hazánkkal, hogy ők is, mi is 2004-ben csatlakoztunk az Európai Unióhoz, s mindkét ország gazdasági életében főszerepet játszik az idegenforgalom. A huszonötök legkisebb tagállamába idén ellátogató bő egymillió turista között magyarok is előfordulnak, s vélhetően hozzám hasonlóan remekül érzik magukat. Az olasz és arab konyha ínyencségeit kombináló mediterrán étkek, a hangulatos pubok, romantikus vendéglők remek söre, az évszázados utcák, templomok szépsége, a helyenként kopár táj és a hangos germán világjárók feltűnő távolmaradása egyaránt arról árulkodnak, hogy Málta másként csábít, mint a többi délies üdülőparadicsom. A levegőben van a kultúra. Orientális muzsikát és olívaillatot hoz az enyhet adó sós szél. (Az operaház októbertől májusig várja a vájtfülűeket…) Kevés bicikli, rengeteg taxi. Kápolnák, katakombák, múzeumok, paloták, lakóházak, temetők, öblök, a festészet és agyagművészet jó állapotban megőrzött mementói ejtik ámulatba az idegent.
 |
|
Az elmúlt kétezer év nagy jövés-menésében nem csak romboltak a hódítók. A föníciaiak, hellásziak, karthágóiak, bizánciak éppúgy nyomot hagytak a sziget-trión, miként a XIII. századtól uralkodó spanyolok. A Máltai Lovagrend a hadiflotta, a védelmi rendszer, az egyházi élet, az oktatás és az egészségügy fejlesztésében ért el szenzációs eredményeket. Az ő munkásságuk része volt a törökök kiűzését követően a főváros megalapítása. Valletta az 1500-as évek második felétől az öreg kontinens egyik legmodernebb települése volt: párhuzamos utcahálózata, meseszép kikötője – az ENSZ világörökségének része – ma is lenyűgözi az embereket. A XVIII. és XIX. század fordulóján, rövid napóleoni intermezzo után a britek vetették meg a lábukat a sziklás partokon. Sokáig maradtak. Négy évtizede, hogy megalakult a Máltai Állam – a függetlenné válás dátumát, 1964. szeptember 21-ét nemzeti ünnepként köszöntik a szigetlakók, de csupán 30 esztendeje, hogy már nem II. Erzsébet királynő az államfő. A parlamenti köztársaságot 1974. december 13-án kiáltották ki (a továbbra is a brit Commonwealth-hez tartozó) Máltán. Az EU-taggá válás újabb fontos mozzanat a dél-európai kis ország tarka históriájában.
S, ha még tudná a kedvesem, hogy milyen olcsón kaptam meg a gáláns vallettai ékszerésztől a 18 karátos szuvenírt!
