Belföld

Rogán azt mondja, a netadó arra kell, hogy mindenkihez eljusson az internet

A Fidesz frakcióvezetője napirend előtt olyan bonyolult kommunikációs labirintust épített az internetadó köré, hogy alig jutottunk ki belőle.

A netadótól hangos a mai parlamenti ülésnap. Egyrészt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter bejelentette, hogy a kormány 700 forintban maximálná az internetre kiterjesztett távközlési adó felső mértékét, másrészt Rogán Antal is felszólalt.

A Fidesz frakcióvezetője napirend előtt arról beszélt, hogy:

(1) Szerinte nem a fogyasztók, hanem a nagy multicégek ellen van az internetadó:

„Az adózásnak azt a kiterjesztését jelenti a közteherviselés jegyében, amit a nagy multinacionális cégekkel elkezdtünk az elmúlt években.”

(2) Aztán bedobta a logikai csavart, miszerint a Fidesz azt reméli, hogy az internetadó az internet elterjesztését fogja segíteni, ami meg új bevételt generál majd a telekommunikációs cégeknek, ami meg majd a költségvetésnek lesz jó:

„A Fidesz képviselő csoportja azt kéri a kormánytól, hogy ahhoz a több százmilliárdos programhoz, amit elindít az internet mindenkihez való eljuttatásáért a kormány, az ott felhasználható uniós forrásoknál ezeket a bevételeket önrészként vegye figyelembe, mert azt gondolom, hogy ezzel nemcsak az internetet juttatjuk el mindenhová, hanem ezeknek a cégeknek piacot csinálunk, akik ebből még nagyobb nyereségre tesznek szert, ennek a nyereségnek egy részét igazán befizethetnék a költségvetésbe.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik