Egyesek már azt rebesgették, hogy a Google a Skype-ot akarja felvásárolni. A pletyka azért terjedt el, mert augusztus közepén a vállalat bejelentette: újabb részvényeket bocsát ki, s a spekulálók arra gondoltak, hogy a várhatóan befolyó 4,2 milliárd dollár egy már kiszemelt célpont felvásárlására kell. (A kibocsátás részletei egyébként nem nélkülözik a sajátos humort: az eladni tervezett részvények száma 14 159 265, azaz a pí tizedesvessző utáni első nyolc számjegye.)

A keresőcég csattanós választ adott a szóbeszédre. A múlt szerdán bejelentette, hogy elindítja saját fejlesztésű kommunikációs rendszerét, a Google Talkot. Az ingyenesen letölthető és használható szoftver, amely ötvözi az azonnali üzenetküldést az internetes telefonálással, egyaránt konkurenciát támaszt az előbbiben utazó MSN Messenger és a skandináv informatikai fenegyerekek által alapított, netes telefonálást nyújtó Skype számára is.
A hangátvitel terén a Google elsősorban az audio minőséget hangsúlyozza. A cég sajtóközleménye szerint akár a számítógép beépített mikrofonján és hangszóróján keresztül is kiemelkedő a hang színvonala. Az azonnali üzenetküldésnél pedig a kulcsszó a nyitottság: az XMPP protokollt használó alkalmazás nem csak a Google szoftvere előtt ülőkkel teszi lehetővé a csevegést, hanem számos más, ugyanazon nyílt protokollt alkalmazó program felhasználóival.
A Google Talk az információtechnológiai vállalat levelezőrendszere, a Gmail felhasználói számára elérhető. A bejelentéssel egy időben a Google megnyitotta a Gmailt, legalábbis az Egyesült Államokban. Az eddig csupán meghívásos elitklubként működő, 2,5 gigabyte-os tárhelyet és a levelek közti keresés opcióját nyújtó levelezőrendszerbe ugyanis egyetlen sms küldésével bármelyik amerikai mobilelőfizető regisztrálhat.
A Google Talk azonban csak egy a cég idei újdonságai közül, amelyek sorában megemlítendő még az amerikai televíziós műsorokban való keresés, a műholdas térképfelvételeket tartalmazó Google Earth, valamint a Google desktop keresőjének legújabb változata, amelynek megjelenését szintén a múlt héten jelentették be.
A felhasználók a jelek szerint szívesen veszik a bővülő szolgáltatásokat: a University of Michigan amerikai vásárlói elégedettségi indexét a Google vezeti az e-business kategóriában. A 82 százalékos eredményt csak a Yahoo! tudta – 2 százalékpontra – megközelíteni. A különböző alapokról – keresőrendszer, illetve portál – induló két cég a szolgáltatások folyamatos integrációja során egyre inkább egymás riválisává vált. Az újonnan induló Google Talk a felhasználók számában az elmúlt évben előre lépni nem tudó Yahoo! Messengertől orozhat el további ügyfeleket.
Az elégedettség pedig pénzre váltható: a múlt évben mind a Google, mind a Yahoo! megduplázta bevételét, s az elemzők szerint a Google-nak ez az idén is sikerülhet. A második negyedéves forgalma mindenesetre eléri az 1,38 milliárd dollárt, a tavalyi azonos időszak adatának dupláját. A piaci kapitalizáció tekintetében a cég máris jócskán előtte jár a Yahoo!-nak – 78 milliárd dolláros értéke másfélszerese riválisáénak, s a pletykák szerint már csak egy hajszál választja el attól, hogy részvénye bekerüljön az S&P 500 indexbe. A sikereket a garázs-cégből lett óriásvállalat lakomával ünnepli: legutóbbi álláshirdetésük szerint mesterszakácsokat keresnek a cég ingyenes menzájára, ahol az alkalmazottak akár thai vagy vega menüvel is feltöltődhetnek a kreatív agyalás közben.
