Gazdaság

Brókerrangsor: visszavette elsőségét az Erste

A Budapesti Értéktőzsde részvényforgalma júliusban 11 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest, kétszeres árfolyamértéken számolva 674,34 milliárd forintot tett ki - közölte a BÉT hétfőn a brókercégek jelentései alapján készült összesítésében.

Az elmúlt hónap során a BUX index sorozatosan történelmi csúcsokat döntött, a hónap elején átlépte a 19 ezer, majd a hónap végén a 20 ezer pontot is. Összességében több mint 10 százalékkal, csaknem kétezer ponttal emelkedett egy hónap alatt az index értéke.

A tőzsde azonnali összforgalma 13 százalékkal csökkent, 690,69 milliárd forintot ért el júliusban.

A derivatív piacon a BUX-forgalom jelentősen, 35,6 százalékkal nőtt júniushoz képest, kétszeres árfolyamértéken számolva 166 milliárd forintot tett ki. A részvények határidős lejárataira viszont 5,5 százalékkal kevesebb, 233,5 milliárd forintnyi üzlet született júliusban.

Az azonnali piacon az államkötvények és kincstárjegyek forgalma a kétszeresére bővült, 4,76 milliárd forintot tett ki. A jelzáloglevelek és vállalati kötvények adásvétele ugyanakkor az előző havi érték harmadára, 11,29 milliárd forintra zsugorodott. A befektetési és kárpótlási jegyek együttes forgalma 307,9 millió forint volt, ami az előző havi forgalomnak a két és félszerese.

Visszavette elsőségét az Erste

A brókercégek forgalmi listáján júliusban az Erste Bank Befektetési Rt. került az élre, a társaság csaknem 127 milliárd forint értékben forgalmazott részvényeket a tőzsdén. Második helyen a Concorde Értékpapír Rt. végzett 96,1 milliárd forintos forgalommal. Mögötte csak kevéssel maradt le a harmadik helyen álló K&H Equities, amely 95,4 milliárd forint értékben kereskedett.

Az előző hónapban a K&H, Erste és Cashline Értékpapír Rt. állt az élen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik