Előrehozott parlamenti választások lesznek szeptember 18-án Németországban. Gerhard Schröder kancellár emlékezetes parlamenti manőverével megbuktatta saját, szociáldemokrata vezetésű koalícióját, és így elérte, hogy Horst Köhler köztársasági elnök előrehozta az – eredetileg csupán jövő ősszel esedékes – választásokat. Már a manőver maga is jelezte annak a válságnak a mélységét, amely a kontinentális Európa vezető hatalmát megosztja. A krízis gazdasági eredetű, és része egy általános európai jelenségnek: a jóléti állam finanszírozhatatlanná válik, és ez a folyamat kínos választás elé állítja a szociáldemokrata pártokat, a jóléti modellek fenntartóit.
KONZERVATÍV ESÉLY. E sajátos válság enyhítését kínálta fel a „harmadik út” gyakorlata, amely liberális piacgazdasági elemeket olt be a kormányzó szociáldemokrata pártok politikájába. Mindez azonban komoly kockázatokkal jár, mert konfliktust jelent a szakszervezetekkel. Ez pedig választási vereséggel (is) fenyegeti a szociáldemokrata pártokat. A konfliktus klasszikus típusa tehát a konzervatív pártoknak nyújt esélyt a hatalom megszerzésére. Schröder kancellár és pártja, az SPD is tartományi választások sorának elvesztésével fizetett a maga harmadik utas kísérletéért. Ám jól tudta, hogy – éppen a keleti tartományokban tovább élő zavaros nosztalgiák miatt – Németország nem a klasszikus modell. Ezért hajtotta végre az előrehozott választásokat célzó parlamenti manővert.
A kérdés ma, öt héttel a választások előtt, így hangzik: mit akart elérni Schröder, és milyenek a mai esélyek? A kérdés első felére a válasz három részből áll. A szociáldemokrata kancellár egyrészt azt remélte, hogy döntése meglepi a konzervatív pártokat, és így nem lesz idejük a felkészülésre. Másrészt a vezető konzervatív erő, a kereszténydemokraták (CDU) élén álló Angela Merkel politikai tapasztalat és személyes vonzerő híján gyenge ellenfél. Ráadásul az NDK-ban nevelkedett, ami – mint abban Schröder bízhatott – az ország nyugati felén bizalmatlanságot kelthet iránta. S végül: számítani lehet arra is, hogy Edmund Stoiber, a CDU bajor testvérpártja, a keresztényszocialisták (CSU) vezére, akinek kancellári ambíciói vannak, bírálni fogja Merkelt.
Schröder mindhárom feltételezése „bejött”. A Forsa-csoport közvélemény-kutatása szerint ma a németek 51 százaléka nem igényelne kormányváltást. Júniusban ez az arány 44 százalék volt. Ha nem pártok, hanem személyek küzdenének, Schröder 48:39 arányban legyőzné Merkelt. Stoiber burkolt támadása sem maradt el „A frusztrált Kelet nem döntheti el Németország jövőjét” – mondta a bajor CSU vezére. Ez a megjegyzés persze a volt NDK területén uralkodó párt-erőviszonyokra vonatkozott elsősorban, de oldalvágásnak is tekinthető Merkel ellen, aki az első „keletnémet” kancellárja lenne a háború utáni Németországnak. (Ráadásként kapóra jött a kancellárnak Bush beszéde, amely felvillantotta egy Irán elleni fegyveres akció lehetőségét. Ezt kampánynyitójában Schröder visszautasította, és kiállása erősítette személyes népszerűségét.)
A kancellár tehát hatásosan manőverez. Mégsem lenne reális fordulatról beszélni. Az országos adatok szerint ma a CDU/CSU a szavazatok 41, potenciális szövetségese, a liberális FDP pedig 8 százalékot kapna. Ezzel szemben az SPD csak 28, partnere, a Zöldek pártja pedig 8 százalékon áll. A konzervatív koalíció így ma az abszolút többség határát súrolja. Ezt a viszonylag egyszerű kétoldalú konfliktust azonban egy olyan akció bonyolítja, amellyel sem Schröder, sem ellenzéke nem számolt. Oscar Lafontaine, az SPD volt elnöke – aki annak idején ellenezte a harmadik utas reformpolitikát, és a belharc elvesztése után elhagyta a szocdem pártot – most új pártot szervezett, amely szövetségre lépett a letűnt NDK erősen dogmatikus kommunista pártjának utódszervezetével, és ez a „furcsa pár” Baloldal néven közös listát alkotva indul a választáson. A mai adatok szerint 12 százalékot kapna, tehát statisztikailag a harmadik legnagyobb párt lenne.
ABSZURD HELYZET. A formáció tényleges választási hatása azonban teljesen kiszámíthatatlan. Lafontaine bázisa a nyugati tartományokban van, és ott a szociáldemokratáktól rabolhat szavazatokat. Az utódpárt Keleten erős, és az ottani konzervatív (CDU) erőket gyengíti. Azt viszont ma senki nem tudhatja, milyen arányú lesz a két nagy pártot sújtó szavazatveszteség. Márpedig éppen ettől függ, hogy a győzelemre esélyes konzervatív oldal eléri-e az abszolút többséget. Ez Keleten dől el. Ha ott erős szavazatveszteség éri a konzervatívokat, akkor akár „nagykoalícióra” is kényszerülhetnek a SPD-vel. A helyzet nehezen lehetne ennél abszurdabb. Végső soron az ex-NDK területén az ex-kommunista utódpárt szereplése dönti el, hogy konzervatív koalíció kerül-e hatalomra német földön, vagy Angela Merkel – ha kancellárként is – közös kormányzásra kényszerül Schröderrel.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
