Gazdaság

Magyarország uniós költségvetési egyenlege

Közel egymilliárd euróval nőtt a Magyarország által 2007-2013 között igénybe vehető EU felzárkóztatási támogatások összege a szombat hajnalban véget ért költségvetési tárgyalások eredményeként.

A csütörtök estétől szombat hajnalig tartó alkudozás végeredményeként Magyarország az elkövetkező – 2007-től 2013-ig tartó – hét éves költségvetési időszakban 22,6 milliárd eurót vehet igénybe a közösségi felzárkóztatási alapokból. Ez az összeg ugyan egymilliárddal kevesebb, mint amit a júniusi luxemburgi javaslat kínált, viszont 960 millió euróval több a csúcsot megelőző brit tervezetnél. Értesülések és szóvivői tájékoztatások szerint a költségvetési vita fősodrába tartozó brit visszatérítési és francia agrártámogatási alkudozás mellett a magyar és a lengyel ellenkezés miatt húzódott el késő estébe nyúlóan a végső egyezség kihordása. Az értesülést hétfőn az Országgyűlésben tartott felszólalásában Gyurcsány Ferenc kormányfő is megerősítette.

Összességében a magyar delegáció részint visszaszerzett a csúcs előtti brit javaslatban elvett 1,8 milliárdból 960 millió eurót, részint a pénzfelhasználásban sikerült megőrizni olyan könnyítéseket, amelyek hivatalos magyar becslések szerint további mintegy 900 milliárd forintos költségvetési megtakarítást tesznek majd lehetővé.


Áfa


Az utóbbiak közül Gyurcsány kiemelte a vissza nem igényelhető áfa elszámolhatóságát, ami önkormányzatok százai számára teheti még olcsóbbá és így könnyebben elérhetővé a közösségi forrásokat. Magyar becslések szerint az áfa elszámolhatósága és az uniós társfinanszírozási ráta felső határának 85 százalékra való felemelése a strukturális alapokból finanszírozott projekteknél együttesen 7 milliárd euróval (3,5-3,5 milliárd) tehermentesítheti a költségvetést hét év alatt.


További fontos adalék, hogy lehetővé válhat a lakásfelújítások EU-forrásokból történő támogatása. Nem sikerült viszont kiiktatni azt a – 2007-ben hatályba lépő új – szabályt, amely a kohéziós alapokból megvalósuló nagyberuházások esetén is kötelezővé teszi a lekötött közösségi források három (illetve 2010 után két) éven belül történő elköltését.


2. hely


A végső mérleget tekintve az egy főre jutó uniós támogatás a huszonöt tagállam között Csehország után Magyarországon lehet a második legmagasabb – hangsúlyozta a magyar kormányfő. A BruxInfo értesülései szerint hazánk egy főre jutó támogatása (csak a felzárkóztatási pénzek alapján) évente 305 euró lesz. Az egy főre jutó nettó egyenleg (befizetések és kifizetések egyenlege) alapján pedig a harmadik helyet foglaljuk el az EU-tagállamok rangsorában.


Többletpénzek


A megszerzett többletforrásból 820 millió euró abból származik, hogy megemelték az egy ország által igénybe vehető felzárkóztatási támogatások GDP-arányos felső határát, ami hazánk esetében a GDP 3,5240 százaléka lesz. Magyarország ugyanis a 2001 és 2003 közötti statisztikák alapján azon országok csoportjába tartozik, ahol a GDP az uniós átlagos fejlettségi szint 55-60 százaléka.


További 140 millió eurót Közép-Magyarországnak ajánl fel kiegészítő támogatásként az EU.


Alacsonyabb fejpénz


Eltűnt ugyanakkor az a korábbi brit javaslatban szereplő kitétel, miszerint a központi régióban 115 euró lesz az egy főre eső támogatás mértéke. Ez azonban sehogy sem fért össze a 140 millió euróval, hiszen magyar számítások szerint a 115 euróhoz legalább 450 millió euró plusztámogatás járt volna. Az összeg végül maradt 140 millió euró és a fejpénz úgy körülbelül 90 euró lesz.


Egyenleg


A következő hétéves ciklusban összesen 33 milliárd euró közösségi pénzhez juthat az ország az alku alapján (ebből 22,6 milliárd felzárkóztatási pénz). A magyar befizetés 2007 és 2013 között 8,3 milliárd euró lesz, az egyenleg pedig 24,7 milliárd euró lehet. A brit visszatérítéshez való éves magyar hozzájárulás az első becslések szerint 90 millió euró körül alakul majd. Vidékfejlesztés címén 3 és fél milliárd euró támogatás áll majd körülbelül hazánk rendelkezésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik