Gazdaság

Már 50 milliárdot költöttünk lottóra

November végére teljesítette ez évi árbevételi tervét a Szerencsejáték Zrt., így nagy valószínűséggel a tervezettnél mintegy 10 milliárddal több, 129-130 milliárd forint árbevételt ér el 2005-ben – mondta Székely Gábor, a társaság vezérigazgatója.

A cégnek tavaly 111,5 milliárd forint volt az árbevétele, az idei tervben a tulajdonos, a magyar állam képviselője 119,5 milliárd forintos elvárást fogalmazott meg – mondta a vezérigazgató.


Tájékoztatása szerint a legsikeresebb, azaz a tervet a legnagyobb mértékben túlteljesítő játékuk idén a tippmix volt. A november végéig e játékból származó mintegy 10 milliárd forintos árbevétel 46 százalékkal haladta meg a tervet.


A Szerencsejáték Zrt. bevételeinek legnagyobb részét a gépi játékok adják, november végéig ezekből 113 milliárd forint árbevétele származott. Ezen belül is a legnagyobb tételt az ötös lottó adja, amelynek árbevétele elérte a 50,3 milliárd forintot, 7 százalékkal többet a tervezettnél.


A társaság az idén szeptember végéig 34,3 milliárd forintot fizetett be a költségvetésbe különféle adók címén, amely 6,7 milliárddal több, mint tavaly ilyenkor – tette hozzá Székely.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik