Gazdaság

Átalakul a Waberer’s Csoport

A Waberer's Csoport 2005-ben 62 milliárd forintos árbevétellel számol, a csoport adózás előtti nyeresége 1 milliárd forint körül alakul, idei beruházásainak értéke pedig meghaladja a 10 milliárd forintot – közölte Waberer György a vállalatcsoport elnök-vezérigazgatója.

Az üzemanyagárak drasztikus növekedése, a német autópályadíjak bevezetése, a magyar fuvarozási piacon kiélesedett konkurenciaharc és az európai vámhatárok megszűnése miatt kiesett bevételek ellenére a Waberer’s Csoport eredményes évet zárt; az idei forgalma 1,5 milliárddal haladta meg a 2004. évit.

Átalakulás


A cégcsoport keddi igazgatósági ülésén döntöttek a vállalat átszervezéséről: a 18 magyarországi és 8 külföldi céget tömörítő Waberer’s Csoport január 1-jétől klasszikus holding formában 11 hazai és 7 külföldi leányvállalattal működik tovább – jelentette be a vállalat elnök-vezérigazgatója.

Az átalakítás következtében a Hungarocamion a holding tagjaként januártól Waberer’s International Zrt. néven látja el, amely a cégcsoport spanyolországi, szlovákiai és romániai vállalatait is irányítja – mondta el Waberer György.

Jövő év januárjától a cégcsoporton belül egy új vállalatot hoznak létre a logisztikai tevékenységek ellátására Waberer’s Logisztikai Kft. néven. A belföldi fuvarozással foglalkozó, tavaly megvásárolt Transzporta Kft. tevékenységét a Waberer’s Trans Kft. végzi majd a jövő évtől.

Változatlan marad


A Holding közvetlen irányítása alatt változatlan néven működik tovább a nemzetközi szállítmányozással foglalkozó DeltaSped Kft., és az ahhoz tartozó Delta Rent Kft., valamint a Delta Trans Kft. illetve a BILK Logisztikai Rt. és a MÁV Zrt.-vel közösen tulajdonolt Vámkapu Rt. A vámtevékenységre szakosodott Royal Sped Rt. neve sem változik meg és továbbra is közvetlenül irányítja az ukrajnai és romániai leányvállalatait.


Több alvállalkozó


Waberer György kérdésre válaszolva elmondta, hogy a csoport jelenleg 600-800 fuvarozó alvállalkozót foglalkoztat rendszeresen, melyek számát a következő években növelni szeretnék.

Beruházások


A Waberer’s Csoport 2005-ben több mint 10 milliárd forintot költött beruházásokra: korszerűsítette a flottáját és tovább építette a BILK Logisztikai Rt. raktárcsarnokait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik