Fanyalgás, kishitűség, rosszkedv, bizalmatlanság – az ellenség itt van az országon belül. Úgy tűnik, mintha egy egész generáció még mindig túlzottan keserű volna. A keserű ember könnyen feladja, nem vállalkozik, fél az újtól, fél a kockázattól, és rettenetesen sajnálja önmagát. Ez részben érthető. A rendszerváltás után másfél millió ember vesztette el az állását, és szinte mindenkinek új életet kellett kezdenie. Mindezt értem. Mégis, a rosszkedvű nemzedék rosszul szereti önmagát, és ezt örökíti tovább gyerekeinek is. Ha ebből nem tudunk kitörni, maradunk ott, ahol vagyunk. Egy új fiatal nemzedék felelőssége és lehetősége, hogy segítsen leküzdeni ezt az akadályt.
ÖNSAJNÁLATI PROGRAM. Tizedik éve folyamatosan nő a gazdaság. Gyakorlatilag minden téren jobban teljesítünk, mint azt korábban remélni lehetett. Mi magyarok mégis elégedetlenek vagyunk: 100 állampolgárból 65 úgy gondolja, hogy a kelleténél lassabban haladunk. Hogy a jelenlegi 4 és 5 százalék közötti növekedés nem elég. Hogy a 7 százalékos munkanélküliség túl sok, az alászálló infláció pedig szintén rosszat jelenthet, mert valami már megint csökken. Az idén 4 milliárd euró áramlik az országba, de ez is kevés. Bár Európa nagyobbik része ezt a fejlődést irigyli, mi csak legyintünk. A tipikus válasz: tarthatnánk előbbre is. Tarthatnánk, de nem tartunk. Szerintem ennek az egyik oka az, hogy még azok is, akik látványosan jutnak mind előbbre, gyakran panaszkodnak. Még mindig a sejtjeinkben hordunk valamilyen önsajnálati programot.
KÓKA JÁNOS gazdasági és közlekedési miniszter
Ahhoz, hogy innen továbblépjünk, szakítanunk kell az önsajnálattal, különösen, hogy Magyarország már nem egy vesztes, sajnálatraméltó ország. Sajnos ez nem pusztán a megértésen és a belátáson múlik. Szoktatnunk kell magunkat egy új látásmódhoz. A szegénységhez való viszonyunknál kezdhetjük az átszokást. Ne azt kérdezzük, hogy mitől van a szegénység, és mit kezdjünk vele. Ez rossz kérdés, erre úgysem lesz válasz. Egy sikeres, magabiztos ország azt kérdezi, hogy mi az oka a gazdagságnak, mitől válik az egyén, a nemzet gazdaggá. Erre lehet válaszolni. Miként arra is, hogy mi módon lehet a szegénységből „kigazdagodni”. Erről, a mindenkinek hozzáférhető, fokozatos gazdagodásról kell beszélni. Ez segít abban, hogy ne vesztesnek lássuk önmagunkat, hanem győztesnek. Akinek évente 10 százalékkal nő a jövedelme, az nem vesztes, hanem győztes. De győztes az a fiatal is, aki lakást tud venni. Vagy aki családja történetében elsőként tud egyetemre menni. És győztesek azok a vállalkozók is, akik mertek saját lábra állni, hogy eltartsák magukat és családjukat.
Meglehet, hogy itt előbb-utóbb ütközni fog a sikerben gondolkodó fiatalabb nemzedék és szüleik generációja. Az eredmény viszont egy újfajta kiegyezés lehet. Szüleinknek, nagyszüleinknek köszönhetjük az új lehetőségeinket. Ideje, hogy az ő álmaikat is beteljesítsük. Szerintem kétféle ember van: az egyik, aki megpróbálja, a másik, aki nem. Aki soha nem próbálja meg, az mindig vesztes marad. Aki megpróbálja, végül nyertes lesz. Lehet, hogy ezek kemény, kíméletlen szavak. De egy életet végigélni a szegénységben, az sokkal kíméletlenebb. Magyarországban ma az a nagyszerű, hogy olyanoknak is lehetőségük van a gazdagodásra, akiknek korábban soha. Ma a fiatalok legtöbbje továbbtanulhat, saját lábra állhat, saját vállalkozásba foghat bele. Ha mer. Ha van benne bizalom, ha van benne szorgalom, ha hiszi, hogy a következő évek jobbak lesznek.
Látok egy nagyon egészséges fejleményt, a legfontosabb kulturális ponton érzem a változást. Korábban a magyarok azt érezték, hogy sorsuk külső erők függvénye, boldogulásukat mások, a protekció, a szülői háttér vagy a szerencse lendítheti előre. Ma viszont azt mondják a fiatalok, hogy a siker önmaguktól függ, fontos az akarat, az ambíció, a szorgalom, az önbizalom vagy a tanulás. Mind több és több fiatal éhes a sikerre. Akarnak valamit nagyon, ezért hajlandók tanulni, hajlandók új készségeket elsajátítani, hajlandók keményen dolgozni, vállalkozni, okosan kockáztatni.
A GAZELLA ÉS AZ OROSZLÁN. Az, hogy Magyarország honnan hová jut, döntően a fiataloktól függ, egy új kultúrától. Úgy hiszem, ez a szerencsénk. Ez a generáció már tudja, hogy amikor már mindent átbeszéltünk, akkor jön a cselekvés, a verseny, ahol nincs mese, mindenkinek igyekeznie kell. Egy afrikai közmondást olvastam, ami jól kifejezi ennek az új kultúrának a sajátosságát: „Afrikában minden reggel felkel a gazella. Tudja, hogy futnia kell, gyorsabban, mint a leggyorsabb oroszlán, különben meghal. Afrikában minden reggel felkel az oroszlán. Tudja, hogy futnia kell, gyorsabban, mint a leglassúbb gazella, különben éhen hal. Mindegy, hogy oroszlán vagy, vagy gazella. Mikor a nap felkel, legjobb, ha futni kezdesz.”
