Belföld

Az amerikai nagykövetség reagált Szijjártó szavaira

Az Egyesült Államok számára a demokrácia a legfőbb szempont, budapesti nagykövetsége pedig folytatni kívánja "az építő jellegű párbeszédet" a magyar külügyi tárcával - olvasható a diplomáciai misszió csütörtöki állásfoglalásában, amelyet Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek a Magyar Nemzetben megjelent interjúja után adott ki.

A Budapest Business Journal című angol nyelvű magyar lap internetes portálján közölte azt a választ, amelyet a nagykövetség szóvivőjétől kapott a miniszter által mondottakkal kapcsolatban – írja az MTI.

“Azzal vádolni minket, hogy nem illeszkedünk az európai jogrendszerbe, s ne lennénk Európa-pártiak, orbitális hazugság. Magyarország transzatlanti és európai elkötelezettségét a tények alapján nem lehet kétségbe vonni, percepciókkal, fantazmagóriákkal pedig nem lehet mit kezdeni”

– fogalmazott Szijjártó Péter az interjúban. A nagykövetségi szóvivő válaszában emlékeztet:

“Mint ahogy azt Goodfriend ideiglenes ügyvivő már elmondta, az Egyesült Államok következetesen tájékoztatta a magyar kormányt a demokratikus intézményeket, a civil társadalmat és a média szabadságát károsító magyarországi fejlemények miatti aggodalmunkról, beleértve a korrupció miatti aggodalmakat is”.

A szóvivő szerint ugyanakkor az amerikai nagykövetség továbbra is szoros érintkezésben marad a Külgazdasági és Külügyminisztériummal, a konzulátus konstruktív diplomáciai párbeszédet folytat Magyarországgal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik