Belföld

Köd után havas eső, hó

kod-budapest(960x640).jpg (köd, budapest, autópálya,)
kod-budapest(960x640).jpg (köd, budapest, autópálya,)

Nyugaton ködre figyelmeztetnek, marad a borult, párás idő. Hamarosan érkezik a csapadék.

Éjszaka helyenként nyugaton és délen ismét sűrű köd képződik. Vasárnap az ország legnagyobb részén borult, párás, néhol ködös lesz az idő, csak északkeleten lehetnek kevésbé felhős körzetek. Napközben elszórtan, késő délutántól délnyugaton már többfelé lehet eső. A keleti, északkeleti szél több helyen megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +3 és -4 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 1 és 7 fok között alakul.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat öt nyugati megyére citromsárga figyelmeztetést adott ki a tartós, sűrű köd miatt, ami csak lassan ritkul délelőtt, de tartósan meg is maradhat, majd estétől főként a dunántúli tájakon kisebb körzetekben újraképződik a köd.

Hétfőn általában borult lesz az ég, sokfelé valószínű ismétlődő jelleggel eső, majd estefelé északon, északnyugaton az esőt átmenetileg havas eső, havazás válthatja fel. A keleti szél megélénkül, olykor meg is erősödik. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke -2, +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1, 6 fok között alakul.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik