Kis Péter, a Békés Megyei Rendőr-főkaptányság bűnügyi igazgatója elmondta: október 16-án kora délután a gyanúsított rablási szándékkal ment be az üzletbe, és rátámadt a dolgozóra. Több alkalommal megszúrta, megvágta, a helyszínről azonban üres kézzel menekült el. A sértett életveszélyes sérüléseket szenvedett.
A bűnügyi igazgató hozzátette: csütörtökön a nyomozók Csongrád megyei lakásán fogták el a harmincegy éves férfit, aki korábban békéscsabai lakos volt. Az elkövető kihallgatásán beismerő vallomást tett, s elmondta, hogy kilátástalan anyagi körülményei motiválták.