Gazdaság

Versenyhivatali figyelmeztetés az E.ON-nak

Figyelmeztetésben részesítette hosszú távú gázszállítási szerződései miatt a német versenyhivatal a Mol gázüzletágára pályázó német E.ON Ruhrgas vállalatot.

A hatóság indoklása szerint a Ruhrgasnak a különböző közüzemekkel kötött, hosszú távra szóló gázszállítási szerződései törvényellenesek, és gátolják a versenyt.

A Ruhrgasnak egy hónapja van arra, hogy válaszoljon a versenyhatóság állásfoglalására, miután a hatóság a cégnek azt a korábbi vállalását, hogy önként beépít bizonyos korlátozásokat a szerződésekbe, a hatóság nem tartotta elegendőnek.

Ulf Böge, a kartellhivatal vezetője a 15 nagy gáztársaságtól már tavasszal azt kérte: dolgozzanak ki javaslatokat a német gázpiaci verseny javítására. A hivatal mindenekelőtt a hosszú távú szállítási szerződések gyakorlatának megváltoztatását szeretné elérni. Böge úgy véli, hogy azokkal az ügyfelekkel, amelyek legalább gázfogyasztásuk 80 százalékát egy szállítótól kapják, a szerződések ne tarthassanak tovább 2 évnél, a legalább 50 százalékos szállítók esetében pedig maximum 4 év lehessen.

A javaslatokra adott határidő szeptember 21-én lejárt, de az E.ON Ruhrgas és az RWE azután is tovább alkudozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik