Sam Falconello, az InterCom Rt. többségi tulajdonosának pénzügyi igazgatója a lap megkeresésére közölte: a piac – mint az egész világon – Magyarországon is konszolidálódik. Az igazgató hozzátette: a cég tulajdonosainak nem feltétlenül áll szándékában megválni a mozis részlegtől, amely a 8,86 milliárd forintos összes bevételének többségét termeli. Falconello elmondása szerint a cég újrastrukturálásának lehetséges útjai között van a részlegek szétválasztása, regionális együttműködések kialakítása vagy akár harmadik partnernek való értékesítése is.
Az InterCom Rt.-t 1989-ben alapították, azóta az egyik legnagyobb film-, video- és DVD-forgalmazóvá, valamint moziüzemeltetővé vált Magyarországon. A társaság kizárólagos magyarországi forgalmazója a Twentieth Century Foxnak, a Warner Bros.-nak és a Columbia Picturesnek. A cég Budapesten négy helyszínen (a Duna Plazában, a Lurdy Házban, az Óbuda Eurocenterben és a Pólus Centerben), vidéken pedig öt városban (Kecskeméten, Nyíregyházán, Miskolcon, Kaposváron és Nagykanizsán) üzemeltet Hollywood Multiplex mozikat. Hozzájuk tartozik továbbá a Kossuth mozi is. Tavaly a multiplexekben összesen 3,9 millió jegyet adtak el.
