Az égetett szeszesitalok tekintetében általános tendencia, egyre kevesebben vásárolnak tömény italt, ráadásul egyre ritkábban. Ez nyilván annak is köszönhető, hogy folyamatosan nő az égetett szeszesitalok átlagára: míg 2003-ban egy literért átlagosan 1753 forintot fizettünk, tavaly az átlagár már 1926 forintra nőtt, ami mintegy 10 százalékos növekedést jelent. Ennek következtében 2004-ben a korábbi évhez képest 10 százalékkal csökkent az értékesített tömény italok mennyisége, míg a forgalom értéke mindösszesen egy százalékkal volt az előző évi alatt.
A legnagyobb mértékben, 24 százalékban brandyt vásároltunk 2004-ben, 17 százalékban pálinkát, 9 százalékban pedig whiskyt. Az előző évhez képest nem figyelhető meg jelentős változás az egyes termékfajták kedveltségét illetően, a legnagyobb arányú – mintegy két százalékpontos – növekedést a keserűk és a krémlikőrök szegmense érte el – itt 8-ról 10 százalékra, illetve 5-ről 7 százalékra nőtt az értékesítés.
Szilveszterkor mindenki iszik pezsgőt
Az ünnepek alatt a gyártók és forgalmazók is hajlandók alacsonyabb áron kínálni az italokat a viszonteladóknak. Míg 2004 egészét tekintve egy üveg pezsgőért átlagosan 444 forintot fizettünk, addig ez az átlagár az idei első félévben 497 forint volt.
Szilveszterkor mindenki iszik pezsgőt, még ha nem is maga gondoskodik a termék beszerzéséről. Általában elmondható, hogy csak minden második család vásárol pezsgőt, sokan azonban évente csak egyszer, az év végén otthoni fogyasztásra. Összességében átlagosan évente 2-3 alkalommal vásárolunk ebből az italból.
Saját márkák tekintetében általános tendencia, hogy mindkét kategória tekintetében továbbra is inkább a márkázott termékeket kedveljük.
