A köztársasági elnök azt mondta, hogy világos, egyértelmű szavakkal ki kell mondanunk, történelmünk szégyenének tekintjük azokat az időket, amikor államunk vezetői felhatalmazva érezték magukat arra, hogy vérgőzös eszméktől megrészegülve megtagadják a nemzetünkhöz tartozókat.
“Ki kell mondanunk, hogy soha nem bocsáthatunk meg azoknak, akik fegyvert emeltek ártatlan emberekre. Ki kell mondanunk, hogy utolsó hazaárulóként tekintünk azokra, akik képesek voltak elárulni a nemzeti összetartozás eszméjét, és akik állami szintre emelték a terrort, amelynek nevében kezet és fegyvert emeltek saját honfitársaikra. Elvitatva tőlük még a létezés jogát is” – fogalmazott több száz fős hallgatósága előtt Áder János. Szerinte Radnóti szellemisége arra int bennünket, hogy nekünk emlékeznünk és emlékeztetnünk kell rájuk, mindannyiukra.
Az államfő kiemelte, “hetven évvel ezelőtt itt, Abdánál nem névtelen, darabra elszámolható bábukat lőttek tömegsírba, hanem embereket, akiknek neve, munkája, élethivatása, családja, szerelme volt. Magyarokat, akikkel egy nemzethez tartozunk. Bárhonnan is indultak, bármilyen istenben hittek.” A költőről szólva Áder János hangsúlyozta: az életét elvehették, de semmit sem vehettek el abból, ami őt költővé, magyarrá és hívő emberré tette; lélekben egyetlen percre sem vált rabbá.
Mint mondta, Radnóti zseniális alkotóerővel megáldott költő volt, akinek a világ poklában is gondja volt arra, hogy verseiben ne sérüljön a klasszikus időmérték, az abdaiak pedig úgy látták életében utoljára, amint a töltés mentén könyökére támaszkodva ír. “A pokolból a reménytelenségbe” vonult német és magyar fegyveresek kíséretében “a megszomorítottak, megtagadottak, az üldözöttek és kiközösítettek menete”, az az embercsoport, amelynek 21 másik tagjával együtt ezen a helyen lőtték le Radnótit – hangoztatta. “Barbár kezek emelték fel fegyverüket, hogy egy barbár eszme nevében 22 ártatlan embert lőjenek tömegsírba” – fogalmazott az államfő.
