Százötvenötezer új munkahely, 88 milliárd dolláros GDP-növekedés, és az adóbevételek 25 milliárd dolláros emelkedése – húzza el a mézesmadzagot a szoftvergyártókat képviselő Business Software Alliance (BSA) az Európai Unió előtt. A BSA és az International Data Corporation (IDC) piackutató közös tanulmánya szerint e hasznok akkor virradnak Európára, ha négy év alatt sikerül 10 százalékponttal csökkenteni az illegális szoftverek arányát. Az EU-ban jelenleg átlagosan a használt programok bő egyharmada „fekete”. Hazánkban ugyan egyelőre a szoftverek 44 százaléka „kalóz”, ám az előmenetelre büszkék lehetünk: négy éve még 9 százalékponttal magasabb volt az arányuk. A BSA által propagált 10 százalékpontos csökkentés (azaz, ha 2009-re 34 százalékra szorulna vissza nálunk az illegális másolatok aránya) 250 milliárd forinttal dobná meg a magyar gazdasági növekedést, s a jelenlegi 2,1 milliárd dollárt produkáló hazai számítástechnikai ipar a 3,3 milliárdos méretet is elérhetné. A számítástechnikai szektorban 2500 új munkahely keletkezne, s a tervezett 45 helyett akár 55 százalékra is felmehet az IT-ágazat összesített növekedése. Az EU informatikai iparága az IDC előrejelzése szerint 30 százalékkal fog növekedni 2009-ig, de a javasolt „kifehérítés” ezt 38 százalékra is feltornázhatja.
- 07:50 Látta már a robotporszívót, ami nemcsak takarít, de el is pakol utánunk?
- 07:25 Paris Hilton: A családdal nézni a híreket és látni, hogy az otthonunk porig ég, olyasmi, amit senkinek sem szabadna átélnie
- 07:24 Vitézy Dávid: Nagyon reális terv ez is, mindenki fantáziájára bízom, hogyan fog működni a gyakorlatban
- 07:15 Ennyi büntetőpont jár, ha megszegjük a szabályt
- 07:15 A parádézó Szikora Melinda babrált ki Szabó Edina csapatával a francia kézibajnokságban
- 07:10 Szijjártó: A magyar gazdaságtörténet második legeredményesebb éve volt a tavalyi
- 07:00 Ha Trump nem segít, sokáig tarthat, amíg Rogán lekerül a szankciós listáról
- 07:00 Négy élelmiszer, amelyek diéta alatt sem hagynak cserben, ráadásul alig van bennük szénhidrát
- 06:59 Eltűnt egy 30 éves nő Budapesten
- 06:55 Egy nap alatt egymillió forintot hozott az önkormányzatnak a Halászbástya lekordonozása
- 06:49 Egyetemista évei alatt sztriptíztáncosként dolgozott a Házasság első látásra Gerije
- 06:30 Akár 5 büntetőpont is járhat érte, mégis sokan megszegik ezt a szabályt – az sem mindegy, hogy autópályán vagy lakott területen teszik
- 06:27 Ma még folytatódik a tavaszias idő
- 06:23 Babát vár Kafi Rea Milla
- 06:20 Vízhiány akadályozza az oltást, újabb áldozatokat szedett a Los Angeles-i tűzvész
- 17:59 Donald Trump megmenti Rogán Antalt?
- 17:22 Egy német házaspár ukrán menekülteket ölt, hogy kislányt raboljanak maguknak
- 19:31 Hosszú Katinka bejelentette visszavonulását
- 06:23 Babát vár Kafi Rea Milla
- 15:34 Harminckét évesen meghalt Keller Fornes, a Walking Dead színésze
- 21:20 Elon Musk a szélsőjobboldali mozgalom élére állt, a fasiszták örökösei visszatérőben Sánchez szerint
- 16:10 Hamarosan csodás tündöklésbe kezd a Mars
- 15:38 Lázár János: Mindenki hülyének nézett a kormányban, de használják a vasutat az emberek
- 20:58 „Mire fizetjük a magas adókat?” – Vajna Tímea is megszólalt a kaliforniai tűzvészről
- 19:21 Két túsz holttestére bukkant az izraeli hadsereg a Gázai övezetben
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!