Gazdaság

GVH: átverte a vevőket az Indesit

Az Indesit és a Reckitt Benckiser megtévesztette a fogyasztókat, amikor azt állították, hogy kockázat nélkül kipróbálhatják az Indesit mosogatógépeit, mert nem adták vissza az első havi törlesztőrészletet azoknak, akik visszavitték a háztartási gépet. A versenyhivatal 3, illetve 4 millió forintos bírságot szabott ki a cégekre.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közleménye szerint kedden megállapította, hogy a „Ne te mosogass!” akcióban az Indesit és a Reckitt Benckiser azt hirdette, hogy a fogyasztó 30 napig kockázat nélkül próbálhatja ki az Indesit mosogatógépet, amelyhez egy ajándék Calgonit-csomagot is kap.

Egyhavi törlesztőrészlet befizetésével a fogyasztó hazavihette a mosogatógépet, s ahhoz ingyen kapott egy Calgonit-csomagot. Ha a fogyasztó egy hónap elteltével úgy döntött, hogy nem kívánja megtartani a mosogatógépet, akkor a kereskedések visszavették a gépet, azonban a befizetett egyhavi részlet nem került visszafizetésre. Ha a fogyasztó a mosogatógép megtartása mellett döntött, a további kilenchavi részletet kellett kifizetnie.

A Gazdasági Versenyhivatal versenyfelügyeleti eljárásának indítékát az adta, hogy a reklámok nem adtak tájékoztatást arról, hogy a fogyasztónak egyhavi részletet meg kell fizetnie ahhoz, hogy egy hónapig kipróbálhassa a mosogatógépet, s ezt az összeget akkor sem kapta vissza, ha az egy hónap elteltével nem kívánta megvásárolni a terméket.

A GVH a fogyasztók megtévesztéséért az Indesitet 3 millió forint, a Reckitt Benckisert pedig 4 millió forint bírság megfizetésére kötelezte. A Reckitt Benckiser esetében a versenytanács súlyosító körülményként vette figyelembe, hogy az elmúlt években a vállalkozással szemben több versenyfelügyeleti eljárás indult.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik