Gazdaság

Eltérő vélemények az agrárium 2005-ös évéről

A Magyar Gazdakörök Országos Szövetsége (Magosz) szerint rossz évet zárt 2005-ben a magyar agrárium, bár a gazdálkodás körülményei alapján akár kedvezően is alakulhatott volna az ágazat helyzete. Az MSZP szerint azonban 2005 a sikeres gazdákról, a sikeres kormányról és a nagy reményekre jogosító 2006-ról szól.

Jakab István, a Magosz elnöke pénteki évértékelő sajtótájékoztatóján elmondta: ugyan az időjárás és az Európai Unió adta lehetőségek is segítették volna a gazdákat, ám a kormány nem megfelelő intézkedései miatt ezeket nem tudták kihasználni.

Az elnök jelezte, hogy a gabonatermelőknek hiába volt jó termésük, azt a visszaeső állattenyésztési ágazat miatt zsugorodó belföldi piacon nem lehetett jó áron értékesíteni. Mivel az exportlehetőségek korlátozottak voltak, ezért főként magtárakba került az idei termény.

Az elnök elismerte, hogy az utóbbi hetekben a 2005. évi területalapú EU-támogatások kifizetése a 2004-es pénzek folyósításához képest felgyorsult, ám szerinte még így sem teljesülnek a kormány által megígértek.

„Az állattenyésztés számára különösen fekete év volt 2005″ – hangoztatta az elnök. Megjegyezte, hogy az agrárköltségvetés évről évre 150 milliárd forintos éves csúszásban van, ami leginkább az eleve nehéz helyzetben lévő állattenyésztést sújtja. Csúszás alatt Jakab István azt érti, hogy a kormány az adott évben járó támogatásokat a következő évi költségvetésben számolja el.

Az elnök kitért a baromfitenyésztők helyzetére, akiknek a madárinfluenza körül zajló „hecckampány” miatt különösen nehéz a helyzetük. Jakab István idézte a Baromfi Terméktanács kalkulációját, amely szerint az ágazat 2 milliárd forint bevételkiesést kénytelen elszenvedni a visszaeső fogyasztás és az annak nyomán lecsökkent felvásárlási árak miatt.

Jakab István az Eurostat legfrissebb előzetes adataira hivatkozva szólt arról, hogy az EU 25 tagországából a magyar gazdák egy főre jutó mezőgazdasági jövedelme csökkent a legnagyobb mértékben az idén. Az európai statisztikai hivatal szerint Magyarországon reálértékben 19,3 százalékkal lett kevesebb 2004-hez képest a gazdák jövedelme, míg például litván társaiké 25,9 százalékkal nőtt.

„Jakab István a Fidesz gazdaszervezetének vezetőjeként a pénteki sajtótájékoztatóját a Fidesz rémhírterjesztőihez hasonló stílusban tartotta” – reagált Magda Sándor, az MSZP-frakció agrárpolitikai és vidékfejlesztési munkacsoportjának vezetője az elhangzottakra.

A politikus közleményében felsorolta, mi történt a magyar mezőgazdaságban 2005-ben: „szorgalmas falugazdászok segítik a falun élő gazdák munkáját, és így májusban kétszáznyolcezer gazdát regisztrálnak”, „a Fidesz és a gazdakörök óhaja ellenére zökkenőmentes a nyári betakarítás”.

Ebben az évben négymillió tonna gabona intervenciós felvásárlása történt meg, sikeresek voltak az ősszel elvégzett munkák és 1,6 millió hektár őszi vetés biztosítja a 2006. évi kenyér-gabona szükségletet, betakarították a kukoricát, többségében megtörtént a mélyszántás, megépült 2,5 millió tonna tárolótér, négymilliárd forintot kifizettek a gazdálkodóknak. Emellett a Száz lépés programján belül több olyan intézkedés is történt, ami az állattenyésztés és a növénytermesztés segítését szolgálja – írta a politikus, hozzátéve: „így 2005 a sikeres gazdákról, a sikeres kormányról és a nagy reményekre jogosító 2006-ról szól”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik