Belföld

Százmilliók mennek Halász János ismerőseihez

Az első Orbán-kormány alatt még ingatlanokat kaptak a volt kulturális államtitkárhoz közel álló szervezetek, most közpénzes megbízásokhoz jutnak az ismerősök – írja a Nol.hu.

Halász János 2010-2013 között az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, 2013-tól kulturális államtitkár volt. Ettől az évtől a Magyar Művészeti Akadémia felügyelőtestületi elnöke.

 Fotó: MTI / Kovács Tamás

Korábbi munkatársa, Balázs Ákos, a debreceni Fidesz-frakció vezetője a Szövetség Az Életen Át Tartó Tanulásért szervezettel kétmilliárd forintra pályázott a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél. Egyedül ez a szervezet felelt meg a pályázati kiírásnak, ami a foglalkoztathatóság javításáért szervezett oktatási programról szólt, így a pályázatot meg is nyerték.

A szövetség százmillió forintos „gyorsított meghívásos” pályázatot írt ki marketing- és szakmai kommunikációs feladatok ellátására. Erre két céget hívtak meg, de egyikük referenciaigazolása Balázs Ákos szerint nem volt megfelelő, így a Jantyik Csaba vezette Híd Média Kft. nyert.

Jantyik Csaba is Halász régi ismerőse. A Szép Klub nevű egyesületben Halász János ügyvivő, Jantyik pedig elnökségi tag. Az első Orbán-kormány alatt Jantyikhoz és Balázshoz köthető civilszervezetek voltak érintettek abban a botrányban, ami amiatt robbant ki, hogy a Fideszhez és Halászhoz közel álló szervezetek számos ingatlanhoz jutottak. A döntéseket meghozó parlamenti albizottság elnöke éppen Halász János volt.

Balázs Ákos a Népszabadságnak azt mondta, hogy már a rendszerváltás óta dolgoznak a területet ismerő szakemberekkel, már 2009-ben is nyertek és a program szempontjából úgy látja, hogy nincs jelentősége annak, hogy egykor Halász munkatársa volt.

A Híd Média egyébként korábban is hozzájutott már Halász ismerősei által vezetett szervezetek közpénzes megbízásaihoz. Az utóbbi években a politikus ismeretségi köréhez négyszázmillió forint jutott – írja a lap.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik