Foci

Aczél: először a játékosokat kell rendbe tenni

A Szombathelyi Haladás új vezetőedzője a csapat szurkolóinak véleményére is kíváncsi. Aczél Zoltán úgy véli, eddigi karrierje legjobb keretével dolgozhat majd.

Mint az már köztudott, Aczél Zoltán váltja Csertői Aurélt a szombathelyi együttesnél. A Hali az előzetesen várthoz képest igen gyatrán kezdte a szezont, az eddigi tíz meccsen még nem nyert a gárda, négy döntetlenjével pedig jelenleg az utolsó helyen szerénykedik.

„Eddig szinte csak ilyen nehéz helyzetben lévő együtteseknél kaptam feladatot. Nagyon fontos, hogy én nem foglalkozom a múlttal. Az nem az én dolgom. Egy biztos, nem fog meglepetésként érni, ha a kudarcok, a sok vereség után egy összetört együttes fogad ma. Az, hogy most lelkileg és mentálisan is felrázzuk a csapatot, az egyik legfontosabb teendő” – mondta Aczél a szombathelyihaladas.hu-nak.

A fiatal szakember hozzátette, egyetlen különleges kérdése volt a vezetőség felé, mégpedig az, hogy csütörtökre szervezzen a klub egy szurkolói ankétot, ahol a szurkolókkal közösen lehet majd kivesézni az eddigi gondokat.

„A drukkerek ugyanúgy a Haladáshoz, hozzánk tartoznak, mint bárki más. Tudom én, hogy nem mindenki fogad örömmel, hogy vannak, akik nem örülnek annak, hogy én jövök, de állok elébe a beszélgetésnek. Utána meg tettekkel szeretném bizonyítani, hogy alkalmas vagyok a feladatra.”

Aczél hozzátette, eddigi edzői karrierje legerősebb keretével dolgozhat majd, ettől függetlenül erősítésre szorul majd a csapat a téli átigazolási szezonban.

„A bajnokság előtt a szakemberek többsége, a játékosállományt is figyelembe véve, legrosszabb esetben is a 6-10. hely valamelyikére várta a Haladást. Ezzel szemben nem alakultak jól a dolgok. Ettől függetlenül jónak tartom a keretet, legjobbnak azok közül, amikkel eddigi pályafutásom során dolgoztam. Ennek ellenére télen nem felelőtlenül, nem a pénzt szórva, de meg kell erősíteni a gárdát. Komoly terveim vannak Szombathelyen, alkotni akarok.”

A klub hivatalos honlapján megjelent cikkből az is kiderül, hogy az A licences edzői képesítéssel bíró, a Vasas korábbi játékosa, Székely Tibor lesz Aczél segítője, akivel írásban még nem egyeztek meg a vezetők, de telefonon már egyeztettek a klub első emberei. A kapusedző kilétéről még nem született döntés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik